Kristálytiszta a Balaton

Kristálytiszta a Balaton vize – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének méréséből.

Az év utolsó hónapjában végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a tóban az ásványi anyagok szintje ideális, élővilága a téli időszaknak megfelelően csendes – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A növények számára tápanyagként szolgáló ásványi elemek koncentrációja az egész nyíltvízi területen alacsony, ezért a víz nem hínárosodhat, és káros hatású növények sem telepedtek meg. Az öt Celsius fok körüli hőmérsékletű tóban nagyon kevés algát találtak, a klorofill koncentráció egységesen 5-6 mikrogramm literenként. Ennek egyik oka a növényi tápanyagok alacsony koncentrációja, a másik, hogy ebben az időszakban nagy számban fordul elő az üvegszerűen áttetsző és parányi algákat fogyasztó, egy-két milliméter nagyságú vízibolha (Daphnia galeata).

Bizonyos értékek még a nyári, nyárvégi időszaknál is jobbak: ammóniumból 1-3 mikrogramm, ureából 5-10 mikrogramm található a Balatonban literenként. A víz alacsony nitrát koncentrációja lassan emelkedik, ami a korábbi években is megfigyelhető volt az ősz végi, téli hónapokban. A Zalával befolyó vízben jelentősen több a tápanyag, szembetűnő a magas ammóniumtartalom, de az őszi, tél végi nitrát koncentráció emelkedése itt is kisebb a vártnál.
A balatoni vízgyűjtőn található kisebb vízfolyásokon korábban halastavakat létesítettek. Ezek őszi lehalászásához elengedhetetlen a víz leeresztése, ami jelentősen megnöveli a kisvízfolyások szintjét. A kisvízfolyás-szakaszokon számos olyan halfaj bukkant fel az áradás levonulása után, amely ezekre a patakokra, erekre, kisebb folyókra általában egyáltalán nem jellemző. A többi között tükrösponty-ivadékok, kínai razbórák, ivadék busa hibridek szabadultak ki a tavakból a vízfolyásokba – vélhetően a megszállott horgászok nagy meglepetésére.

Ajánlott tartalom

A Coca-Cola vállalja, hogy karbonsemlegessé válik 2040-ig

Vállalást tett a Coca-Cola HBC AG, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik - közölte a vállalat kedden.