Külföldön épít passzívházakat egy magyar építőipari vállalkozó

Négy évig lángossütőként kereste Németországban a kenyerét, majd a közelmúltban visszatért eredeti szakmájához, és mérnökként építőipari céget alapított Daßlitz-ban egy erdélyi magyar vállalkozó.

Józsa András Európa-szerte szállít és épít modulrendszerű passzívházakat, energiahatékony épületeket. Az első típusházak már el is készültek Németországban, Európa szerte. A magyar mérnök terveiről és a röpke pár hónap leforgása alatt elért eredményeiről az Ostthüringer Zeitung német lap számolt be 2016. júniusában. Józsa András 2011-ben – vélhetően a drasztikus építőipari visszaesés miatt – költözött Németországba, bár ezt megelőzően Magyarországon is ért el eredményeket több mint 200 alacsony energiaigényű és passzívház épület kivitelezésében. Egy magyar-osztrák határ közelében megépült fogászati klinika például már kifejezetten energiahatékonysági szempontok alapján valósult meg, s bár nem passzívház lett, jelentős energiamegtakarítást tudtak elérni.

A magyar mérnök idén januárban alakult, magyar szakmunkásokat is foglalkoztató új cége gyorsan felépíthető energiatakarékos modulházakat kínál. (Az előkészítő munkákat Magyarországon végzik.) Jelenleg a türingiai Mohlsdorfban épül ilyen modulház, ezt megelőzően másik két családi házat is felhúztak a német tartományban. Türingián kívül is vannak már modulházak – említi Józsa. Eddig kilenc épület áll Németországban, s van érdeklődés más országokból is: Belgiumból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból.

A modulház nagy előnye, hogy pár hónap alatt felépíthető, és szerkezete természetes, megújuló nyersanyagból, fából készül .

forrás: greenpress.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.