Különleges égi esemény lesz szombaton

Az idei év legfényesebb és legnagyobb holdtöltéje lesz szombaton.

A szuperholdnak is nevezett jelenség akkor következik be, amikor az égitest perigeumba, azaz pályáján legközelebb kerül bolygónkhoz. A Hold mindössze 356 995 kilométerre halad el a Föld mellett, holott az átlagos távolság 384 402 kilométer. A legutóbbi szuperhold 2011 márciusában volt. Ráadásul nemcsak a legkisebb távolság esik egybe a holdtöltével, de az idén ez lesz a legrövidebb perigeum. Mivel a Hold pályája nem tökéletes kör alakú, a perigeum távolságában 3 százalékos ingadozás figyelhető meg. Ennek köszönhetően a Hold fényessége a szokásosnál 16 százalékkal lesz nagyobb. November 28-án viszont, amikor a holdtölte az apogeummal esik egybe, vagyis pályáján a lehető legnagyobb távolságra kerül a Földtől, a Holdat szokatlanul kicsinek és homályosnak látjuk majd.

A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől. A Hold és a Föld közötti távolság kis változásai nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapály jelenséget váltsanak ki. “Legfeljebb a szokásosnál alacsonyabb apályt és magasabb dagályt észlelhetünk. A perigeumban a Hold most 42 százalékkal nagyobb árapály-erőt fejt ki, mint két héttel később, amikor apogeumba kerül” – ismertette Joe Rao meteorológus, a Space.com szakírója. A Hold szombaton 18:28-kor kel, és vasárnap 03:32-kor nyugszik.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.