Láttad már, hogyan gyorsulja le a Tesla a Lamborghinit?

Ismét lecsapott a csendes gyilkos, meneküljön ki merre lát – riogathatnák egymást a szupersportautók az alábbi videó láttán.

Tudja meg mennyibe kerül lenullázni a villanyszámláját napelemekkel. Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja az ajánlatot.

Ilyen nemű tettről azonban szó sincs, és a megsemmisítés sem ide illő kifejezés, inkább csak ismét hozta a formáját az autóipar leggyorsabb szedánja. Természetesen a Tesla Model S-ről van szó, amely ezúttal egy Lamborghini Huracan személyében talált kihívóra az egyik gyorsulási versenyen. Mindkét autót a legek között sorolják fel, ha a gyorsulásról van szó, még akkor is, ha az egyik egy kihegyezett sportautó, a másik pedig egy alapjáraton békés családi szedán, írta a teslasok.hu.

A Model S viszont tud valamit, amit valójában egyetlen másik autó sem. A Performance változat egy pillanat alatt alakul át csendes hétköznapi autóból szintén csendes, de annál brutálisabb sportautóvá. A duplamotoros összkerékhajtás milliszekundumok alatt képes minden erejét mozgósítani, miközben az elektronika folyamatosan úgy alakítja a motorok közötti nyomatékelosztást, hogy az autó a lehető leghatékonyabban lőjön ki a startvonalról.

Ezzel szemben a Lamborghini Huracant sem kell alábecsülni. Az 5,2 literes V10-es szívó benzinmotor hangja már önmagában egy remekmű, a végletekig tökéletesített futómű és kasztni pedig a szupersportautók között is tekintélyt parancsol. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy egy negyedmérföldes versenyben felülkerekedjen a Teslán?

A Tesla Model S az első fordulóban 10,75 másodperc alatt érte el a negyedmérföldes jelölést, míg a Lamborghini mögötte, 10,9-es idővel ért be. Utóbbi a második versenyben javított – végül 10,8-as idővel zárt az olasz fenevad.

A Tesla elektromos motorjai a startnál halmoznak fel nagy előnyt, amit féltáv után ügyesen kezd ledolgozni a Lamborghini. A szívó benzinmotor, mikor már megfelelő tapadással vezeti az aszfaltra erejét, a kellő fordulatszámon maradva komolyabb gyorsulást produkál, mint a Tesla, ám utóbbi rajtja felülmúlhatatlan. A negyedmérföldes táv még mindig nem elég ahhoz, hogy ledolgozható legyen a Tesla rajtnál felhalmozott előnye, és ez bizonyára csak az elektromos autó javára fejlődik majd akkor, amikor a Tesla kereskedelmi forgalomba hozza a jóval erősebb Plaid változatot.

Ajánlott tartalom

Újra lehet pályázni az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatására

Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az ITM vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.