Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
A hazai lakásállomány csupán 17%-a fűt távhővel, 78%-ban egyedi fűtést használunk (KSH, 2020), ami többségében nemcsak hogy nem hatékony, de a legmodernebb, fatüzelésű kályhák vagy kazánok is legalább százszor több mikroszemcsés szálló port (PM2.5) bocsátanak ki, mint a távhő, ami borzasztóan rontja a levegőminőséget és káros mindannyiunk egészségére.
A távhő szolgáltatáshoz sok negatív sztereotípia tapad itthon (drága, szabályozhatatlan), azonban ha jól alakítjuk át, akkor a dekarbonizáció titkos fegyvere lehetne. Több európai és pár hazai példa is mutatja, hogy ez nem lehetetlen. Ehhez azonban a hazai távhő szektornak is le kell válnia a most még domináns, 70%-ban földgázalapú tüzelésről, és át kell állnunk a megújulókra (geotermia, nap, szél, biomassza), ami jelenleg 23,7%-os részesedést tud magáénak (MEKH-MaTáSzSz, 2021).
Osztrák és dán példák is mutatják, hogy a helyi közösségek megszólításával és bevonásával lebontható a kezdeti, változással szembeni ellenállás, és létrehozható olyan közösségi tulajdonú energiatermelési modell – energiaközösségek –, ami nemcsak környezeti-éghajlati szempontból jó, de jelentős megtakarítást, sőt, anyagi hasznot hoz a helyi önkormányzatnak és közösségnek. A magyar állam jelenleg nemhogy nem segíti, de a jog szintjén nem is ismeri a távhőtermelő energiaközösségek fogalmát. Addig sem tehetetlenek a helyi közösségek és önkormányzatok, amíg a jogszabályi környezet változására várunk: a közösségi energia koncepciójával való ismerkedés, informálódás, annak a megértése, hogy ez egy komoly lehetőség a lakosság számára saját megoldások tervezésére, finanszírozására, kivitelezésére az energetika területén, már most el lehet és kell kezdeni. Gelencsér Dávid és Sáfián-Farkas Fanni elemzése.
A hazai lakásállomány csupán 17%-a részesül távfűtésben, így Magyarországon a lakások 78%-ban egyedi fűtést használnak, ami azt jelenti, hogy a hőtermelés a felhasználással azonos épületben, vagy annak közvetlen közelében történik. Ehhez földgázt (50%), illetve egyéb fűtési módokat – jellemzően tűzifát – használnak (KSH, 2020), így minden egyedi fűtést használó épületnél történik CO2-kibocsátás, és részecskeszennyezés is (szálló por, finom por).
A legmodernebb, fával tüzelt kályhák és kazánok is legalább százszor akkora mikroszemcsés szálló por (PM2.5) kibocsátási értékkel (g/GJ) rendelkeznek, mint a távhő (Levegő Munkacsoport, 2019).
Erre a legjobb példa, ha egy felhős téli délután átsétálunk egy völgyben fekvő falu főutcáján. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy magasabb légszennyezettséget tapasztalunk, mint egy forgalmas fővárosi csomópontnál állva. A gázkazánok ebből a szempontból sokkal jobb értékeket mutatnak, de a jóval magasabb CO2-kibocsátásuk miatt nem szolgálnak igazi megoldásként.
A távfűtés nagy előnye, hogy a légszennyezettség a felhasználás helyétől térben elkülöníthető és ott koncentrálható, így a lakóövezetek levegője tisztább marad.
A 17%-os hazai távfűtési arány uniós tekintetben átlagosnak mondható. Nyugat-Európában (Benelux államok, Franciaország, Egyesült Királyság) ennél sokkal alacsonyabb értékekkel is találkozhatunk, míg Dániában a távhő részesedése a 65%-ot is eléri. Bár a távhő hatékonyságából fakadóan a dekarbonizáció egyik titkos fegyvere lehet, a magyar távhőszolgáltatók által legnagyobb mértékben, csaknem 70%-ban felhasznált energiahordozó a földgáz volt, míg a megújulók csak 23,7%-ban részesültek (MEKH-MaTáSzSz, 2022). A karbonkibocsátáson túl,
hazánk földgáz terén 80-90%-ban importra szorul (MEKH, 2022), amely bármely országból is érkezik, mindenképpen energiafüggőséget jelent, így rövid- és hosszútávon is pénzügyi vagy ellátási problémákhoz vezethet.
Ahhoz, hogy a dekarbonizációs célokat elérjük, és az energiafüggőséget csökkentsük, megújuló alapú távhőrendszerekre van szükség. Bár az energiaválság a lakossági távhőfogyasztókat nem érintette, és továbbra is a 2014-ben megállapított központi árszabás volt érvényben, 2022-ben az önkormányzatoknak a legmagasabb, 300 EUR/MWh szinten állapították meg a díjszabást (a kormány ezen épp változtatni készül), ez pedig sok esetben intézmények időszakos bezárásához vezetett.
A helyi erőforrások használatából fakadó társadalmi előnyök úgy maximalizálhatók, ha a termelést közösségi alapokra helyezzük, a döntés jogát pedig a helyi lakosok kezébe adjuk.
A közösségi energia fogalma bár hazánkban is ismert, gyakorlati alkalmazást szinte alig találunk. Cikkünkben ezért három közösségi alapokon nyugvó, már jól működő külföldi város példáján keresztül mutatjuk be a közösségi távhő-kezdeményezések működését. Ezt követően pedig kitérünk a hazai lehetőségekre és kihívásokra.
A burgenlandi csoda a szomszédban
Güssing (Németújvár, a Batthyány-család egykori birtoka) egy 4000 fős város az osztrák-magyar határ közelében, és egyben a 27 ezer fős Güssing régió központja. Periférikus elhelyezkedése és rossz infrastruktúrája miatt az 1980-as években ez volt Ausztria legszegényebb régiója, amelyet jól illusztrál, hogy az elvándorlási és a munkanélküliségi arányt a munkavállalók 70%-os ingázása egészítette ki. A város önkormányzatának gazdasági helyzete katasztrofális volt, tetemes kiadásaik közül a legnagyobb tételt az tette ki, hogy Güssing évente 6 millió eurót költött áramra és fosszilis tüzelőanyagok importjára.
Peter Vadasz, a városi tanács tagja (később Güssing polgármestere) és Reinhard Koch mérnök rámutatott, hogy ez az összeg akár helyben is maradhatna, és ezzel hatalmas változást indítottak el a település életében. Bő harminc évvel ezelőtt, kidolgoztak egy, abban az időben még egészen ismeretlen koncepciót arra, hogy az önkormányzat indítson egy vállalkozást helyi megújuló energiatermelésre, azzal a hosszú távú céllal, hogy a fosszilis tüzelőanyag-fogyasztást fokozatos megszüntessék. 1990-ben a városi tanács elfogadta a terveket, majd az átállási folyamat felgyorsult, amikor Peter Vadaszt megválasztották Güssing polgármesterének.
Először az energiahatékonyságon volt a hangsúly, már 1989-től kezdve energiatakarékos beruházásokat – szigetelést, ablakcserét vagy jobb karbantartási gyakorlatok bevezetését – hajtottak végre a középületeken, amelyekről aktívan tájékoztatták a helyi lakosokat. Ennek következtében
néhány év elteltével a közszféra energiaköltségei drámai módon, 40-50%-kal csökkentek, a polgármester maga pedig 75%-kal csökkentette saját háztartásának energiaigényét.
A helyi megújuló energiaforrásokra való áttérés tervezésekor a helyi fa tűnt a legjelentősebb energiaforrásnak, mivel a régió 45%-át erdők borítják. Volt azonban egy akadály, ami a korábbi erdőhasznosítást is akadályozta: a több ezer, tradicionális okokból elaprózott erdőparcella, amelyek önmagukban nem voltak életképesek.
A probléma megoldását a közösségi gondolkodás segítette: az 5200 erdőtulajdonos megalapította a Burgenlandi Erdészeti Szövetséget (Burgenländischer Waldverband), és szerződést kötött az önkormányzattal a helyi energiatermeléshez szükséges tűzifa szállítására és feldolgozására. Így a güssingi erdőgazdálkodásból és ipari hulladékokból származó faapríték olcsó és helyi megújuló forrásokat biztosított az önellátáshoz.
A következő cél helyi fűtőművek létrehozása volt. Rengeteg lakossági tájékoztatás és kommunikáció következett, az emberek ugyanis nagyon szkeptikusak voltak, hiszen ilyenkor még a fűtésre széles körben használt kőolaj olcsó volt, a fatüzelést pedig elavultnak gondolták.
Végül sikerült meggyőzni őket, hogy hosszú távon a helyi erőforrásokon alapuló fűtőművek lesznek az olcsóbbak és a távhő tiszta és kényelmes energiaforrás, és így – elsősorban helyi, részben mezőgazdasági szereplők és az önkormányzatok részvételével megalakult szövetkezetek segítségével – létrejöttek az első biomassza alapú fűtőművek, ahová el lehetett menni és mindent meg lehetett nézni, hogyan működik.
Güssing önkormányzat fűtési költségei 1988 és 2009 között. Az új távfűtési rendszer 1996-ban lépett üzembe (piros oszlop), előtte fűtőolajjal (kék oszlopok), utána megújuló távhővel fűtöttek (zöld oszlopok). Pirossal vonallal látható (jobboldali mértékléc) az olaj világpiaci árának alakulása az időszakban – amivel 1996-ig korreláltak a helyi fűtési költségek is, a távhőrendszerrel azonban sikerült erről leválni. (Forrás: European Centre for Renewable Energy Ltd., 2011)
Az első évek pozitív tapasztalatai – na meg a közintézmények rácsatlakoztatása után az iskolákban, óvodákban, kórházban tapasztaltak alapján – az emberek elkezdtek hinni benne, és gombamód nőttek ki a földből a kis helyi fűtőművek a güssingi régióban.
Hamarosan világszabadalmakat is üzembe helyeztek itt, beleértve Ausztria legnagyobb (és 80%-ban a güssingi önkormányzat tulajdonában lévő) kapcsolt trigenerációs erőművét is, amelyekkel áramot, hőenergiát, biogázt, bioüzemanyagot és hidrogént is tudnak termelni.
Az olcsó energiának köszönhetően számos osztrák és külföldi vállalat jelentkezett be a güssingi önkormányzatnál, hogy ide tenné át székhelyét, akiknek még válogatni is lehetőségük volt, így a legzöldebb, legtöbb minőségi munkahelyet kínáló és a helyi profilba legjobban illeszkedő vállalatoknak adtak zöld jelzést. Több mint 50 új vállalkozás és 1100 új munkahely jött létre 1990 és 2010 között Güssingben.
A güssingi Európai Megújuló Energia Központ létrehozásával további kutatások és kísérletek zajlanak, valamint több tízezres ökoturizmust bonyolítanak a világ minden tájáról. A megújuló energiaforrások fejlesztésének köszönhetően Güssing már 2001 óta több villamos energiát, hőt és tüzelőanyagot termel, mint amennyit elfogyaszt – így extraprofitra tesz szert, amelyet a megújuló energiaforrások fejlesztésébe fektet vissza. Az önkormányzat éves nettó bevétele több mint 9 millió euró volt az energiatermelésből, míg az energiaértékesítés évi 14 millió eurót tett ki 2010 környékén.
Egy 3000 fős dán kisváros, Hvide Sande, országának legolcsóbb távfűtését valósította meg. A távhőrendszer rendkívül korszerű, alacsony hőmérsékletű technológiát használ, így annak hatékonysága nagy mértékben meghaladja a korábbi távhőgenerációkét. A hőtermelés gerincét szélturbinákkal hajtott hőszivattyúk és egy elektromos kazán adja, ezen felül pedig része a hálózatnak egy napkollektorpark, két gázüzemű CHP-egység és két gázkazán is. A rendszer az időjárásfüggő megújulókból adódó esetleges ellátási problémák elkerülésére jelentős hőtárolókapacitással rendelkezik.
A három szélturbina 2018-as beüzemelését top-down, azaz felülről érkező beruházási kísérletek előzték meg. Ezek azonban a helyi lakosság erős ellenállása miatt rendre kudarcba fulladtak.
A megoldást egy bottom-up, azaz alulról szerveződő megközelítés jelentette, így ma a szélerőművek 100%-ban közösségi tulajdonban vannak.
A turbinákat 80%-ban egy helyi közhasznú szervezet, 20%-ban pedig szintén helyi szövetkezeti beruházók birtokolják. A város nem titkolt célja a földgázról való teljes leválás, így pedig a 100%-os megújuló részarány elérése. A felhasznált hő 85%-a már jelenleg is helyi megújuló forrásokból származik, emiatt pedig a távhőszolgáltatás éves díja itt a legalacsonyabb egész Dániában.
Míg az országos átlagár 2022-ben 13 547 dán korona volt, Hvide Sande lakosai számára ez 1000-2000 korona között mozgott (MetroTherm, 2022). Ugyanebben az évben további 63,5%-kal voltak képesek csökkenteni a fogyasztók fűtésszámláját, mivel a vártnál magasabb áron tudták értékesíteni a helyben megtermelt, fűtési célra nem felhasznált villamosenergia-felesleget. Hvide Sande kitűnő példa arra, hogyan lehet egy modern távhőrendszert közösségi alapokra helyezve, fenntartható módon üzemeltetni.
Samsø egy 26 km hosszú és 7 km széles sziget Dániában, amelynek csökkenő, 4000 fős lakossága hagyományosan mezőgazdaságból és turizmusból él. 1997-ben a dán energiaügyi minisztérium pályázatot hirdetett a legreálisabb 100%-os megújuló energia önellátási stratégiára, amelyet 10 év alatt kell megvalósítani. A versenyt Samsø nyerte, így mintegy egymillió eurót tudtak költeni elsősorban tervezéssel kapcsolatos feladatokra.
A projekt vezetését Søren Hermansen természetismeret tanár vállalta magára, aki később a 2006-ban létrehozott Samsøi Energia Akadémia igazgatója lett. Hatalmas erőfeszítéseket tett a helyi polgárok megszólítására és aktivizálására, többek között számos találkozó, a megújuló energiaforrásokról szóló szemináriumok keretében, miközben a projekt iránti népszerűség, bizalom és érdeklődés egyre nőtt. Nem sokkal az indulás után létrejöttek az első helyi energiaszövetkezetek, a Samsø Energia Vállalat és a Samsø Energia és Környezeti Iroda.
Számos energiatakarékossági program indult. A hőigények csökkentésére öt programot indítottak, többek között
- felújítási támogatást nyújtottak nyugdíjasoknak,
- ingyenes energetikai felmérésre is volt lehetőség, illetve
- érdemes még megemlíteni a bemutató házakat, ahol helyi ácsok, mesteremberek által készített felújításokat mutatták be alternatív szigetelőanyagokkal.
A hatalmas erőfeszítések ellenére 1997 és 2005 között a hőfogyasztás 10%-kal nőtt, míg a villamosenergia-fogyasztás stagnált.
Tranebjergben a meglévő távfűtőmű mellett három új rendszert hoztak létre a gyakran rendkívül aktív helyi csoportok segítségével. Ezek a “kemény magok” új távfűtő művek létrehozását kezdeményezték, ehhez akár ajtóról ajtóra kopogtatva új fogyasztókat gyűjtöttek, és többször megváltoztatták a szakemberek által létrehozott eredeti tervek részleteit, hogy az tényleg a helyiek igényeit szolgálja.
Az új távfűtő művek helyben termelt megújuló energiaforrásokat hasznosítanak: szalmát, faforgácsot és napenergiát. Nagyon izgalmas a fűtőművek tulajdonosi szerkezete Samsøben is:
- az egyik fűtőmű a nagy dán NRGi energiaszolgáltató vállalat tulajdonában van
- a másik a helyi fogyasztóké, szövetkezeti tulajdonban, melyet a vállalat tagjaiból és a fogyasztókból álló, az önkormányzat és a fogyasztók által választott szövetkezeti szövetség működtet
- a harmadik pedig egy helyi energiavállalaté, amelyet a vállalat tagjaiból, a fogyasztókból és az önkormányzati tanács egy tagjából álló helyi bizottság működtet.
A két utóbbi esetében a hőenergia árának változtatását az önkormányzati tanács hagyja jóvá, így biztosítva a legalacsonyabb energiaárakat a szigeten.
Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a sziget villamosenergia-szükségletét kielégítendő 2000-ben 11, egyenként 1 MW teljesítményű parti szélturbinát állítottak fel, amelyben bárki vehetett részesedést (az volt a mondás, hogy mindenki, akinek az ablakából látszik egy szélerőmű, az részesedést vásárolhatott benne).
Így végül 9 szélturbina a helyi mezőgazdálkodóké, kettő pedig egy 450 helyi lakosból álló szövetkezeté lett.
Később – a közlekedés fosszilis energiafogyasztásának ellensúlyozására – 10 tengeri szélturbinát terveztek a sziget mellett (összesen 23 MW). Ezek közül az önkormányzat tulajdonában 5, nagybefektetők kezében 3 szélerőmű van, két helyi részvénytársaság 1500 részvényét megvásárolva két további szélerőmű pedig helyi lakosok, kisbefektetők tulajdonában áll.
A helyi megújuló energiaforrásokon alapuló 100%-os önellátás célja már 2005-re teljesült – még akkor is, ha ez egyes ágazatokban csak a fosszilis energiafelhasználás ellensúlyozását jelenti. Mára a villamosenergia-igény 100%-át, a hőfogyasztás 75%-át helyi, megújuló alapú erőművek látják el.
Bár az eredeti terv egyes részei nem valósultak meg, a közlekedési és a mezőgazdasági ágazatban (pl. a helyi repceolajból termelt helyi biodízelt használják a traktorok) több kezdeményezés is sikeres volt. Az utóbbi években a közlekedés területén is nagy előrelépések voltak: a sziget autóinak fele már elektromos, és létrejöttek az első elektromosautó-közösségek is.
Az egész projekt beruházási értéke (2010-ig) körülbelül 14 300 euró volt egy főre vetítve, amelyből az állami támogatások körülbelül 1000 eurót tettek ki, míg a becslések szerint nagyjából 1300 eurót sikerült a szigeten tartani.
Meg tudnánk ezt csinálni itthon is (?)
Szigorúan véve két dolog kell a közösségi távhőhöz: valamilyen helyi megújuló energiaforrás és fogyasztók. Mindkettő megvan Magyarországon is, de ahogy sejtjük, ennél bonyolultabb a helyzet.
Egy távhőrendszer kiépítése igen nagy kezdeti tőkét igényel, hiszen nemcsak egy erőművet kell megépíteni, de ehhez egy (gyakran útfelújítással járó) szigetelt távhő-vezetékhálózatot is ki kell építeni. Kistelepülések esetében pedig még összefogással sem biztos, hogy ezt önerőből finanszírozni tudják, így mindenképpen szükség van pénzügyi forrásbevonásra az ilyen projektekhez. Bár a Nemzeti Energia- és Klímaterv megemlíti a megújuló alapú távhőrendszerek állami támogatását, jelenleg nem elérhető ilyen pályázat, így a profitorientált vállalkozások nagy előnnyel rendelkeznek a közösségi energia projektekkel szemben.
Egyelőre nagy EU-s beruházási pályázatok vagy önkormányzati részvétellel zajló széleskörű összefogás hozhatna eredményt. Ha egy adott önkormányzatnak pedig mégis lesz rá forrása, nagyban segíti a későbbi megtérülést, ha – mint Güssingben – az első lakossági csatlakozókhoz vezető távhővezetékek kiépítési költségét teljes egészében magára vállalja, illetve önkormányzati, ipari fogyasztókat is bevon a rendszerbe.
Egy másik hazai akadály – amely remélhetőleg néhány éven belül megváltozik majd – a jogi háttér rendezetlensége. Az engedélyeztetések nehézségeit így hiába győzi le valaki, jelenleg a hazai szabályozás nem ismeri a távhőtermelő energiaközösségek fogalmát.
Az energiaközösségek is csak nemrég jelentek meg a hazai jogszabályokban (így a 2050-es klímasemlegességet kitűző 2020. évi XLIV. törvény 4. § (1) b) paragrafusában) és még számos komoly gyerekbetegsége van a jelenlegi szabályozásoknak – így bár helyi próbálkozások vannak, nincs még Magyarországon hivatalosan bejegyzett energiaközösség.*
És mindezek mellett érdemes megemlíteni a poszt-szocialista országokra jellemző “közös” dolgoktól való félelmet is. Miközben alulról jövő szövetkezeti hagyományokkal rendelkező országokban, mint Dániában az utóbbi évtizedekben virágoznak a közösségi kezdeményezések, nálunk még mindig felszalad vagy összeugrik az emberek szemöldöke a “szövetkezet” hallatán – pedig ez egy komoly lehetőség a lakosság számára saját megoldások tervezésére, finanszírozására, kivitelezésére az energetika területén is. Szerencsére már fel lehet mutatni itthon is számos sikeres közösségi kezdeményezést – pl. a közösségi kerékpármegosztást, bevásárló közösségeket –, így reméljük, lassan elhisszük, hogy mi magyarok is tudunk ilyet.
Úgyhogy érdemes addig is készülni a pénzügyi-jogszabályi helyzet változására: többek között a lakó- és középületek energetikai felújításával és hőigényének csökkentésével, valamint a lakosság, helyi lakosok informálásával a közösségi energia és távfűtés kínálta lehetőségekről. Ezekről olvashatunk például a hazai közösségi energia kezdeményezéseket felkaroló Transzformátor Központ oldalán, vagy a közösségi energiával is foglalkozó Energiaklub és MTVSZ honlapjain is.
Az önkormányzat lehet a motor
A fent is említett, témával foglalkozó civilek mellett a szakértők szerint az önkormányzatok lehetnek a helyi energiaközösségek és az újfajta, helyi kézben történő energiatermelés motorjai. Bár a hazai önkormányzatok gyakran erősen forráshiányosak, ahogy a külföldi példákból is láttuk,
ez pont egy erős motiváció is lehet arra, hogy a középületek hőenergia-igényét és a villamosenergia-beszerzést egy hosszú távon egy sokkal inkább megtérülő, a helyi gazdaságot és az önkormányzatot is fellendítő módon oldják meg.
Ehhez az első lépés, hogy az önkormányzat ismerje a saját épületeinek energiafogyasztását – bár ez banálisnak tűnik, a legtöbb helyen mégsincsenek a számlák összesítve, nincs szisztematikus rendszer az energiafogyasztás követésére. Emellett érdemes felmérni az adott település lehetőségeit megújuló energia szempontból – ha nincs is éppen kedvező geotermikus adottság, napenergia és szélenergia, illetve mezőgazdasági vagy ipari hulladék szinte mindenhol rendelkezésre áll, nem is beszélve a hulladékhőről, ami pl. a gyógyfürdőknek köszönhetően szintén elég nagy potenciált jelent az országban.
Második lépésként érdemes mihamarabb elkezdeni egyrészt információval segíteni a lakosságot például az energiamegtakarítás és a hatékony fűtés lehetőségeiről (pl. hány fokra fűtsük a szobákat, milyen száraz fával szabad fűteni), másrészt lehetőséget adni arra, hogy a lakosok ne csak ismerjék a helyi ügyeket, de aktívan alakíthassák is azokat.
Erre jó példákat találunk bizonyos budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat esetében, ahol például minden évben bizonyos összegeket a helyi lakosok által megszavazott lakossági kezdeményezésekre költenek ezek az önkormányzatok, vagy említhetjük az egyre gyakoribb lakossági fórumokat is (bár sajnos itt még sokszor egyirányú a kommunikáció). Ezeknek egy sokkal magasabb formája a közösségi gyűlés, amiből kettő volt már Budapesten, valamint egy-egy Miskolcon és Érden.
A következő lépés pedig a helyi kezdeményezések támogatása: ha a lakosok bármilyen témában – helyi természetvédelem, hagyományőrzés, bevásárló-közösségek stb. – aktivizálják magukat, az önkormányzat számos módon tudja őket támogatni: gyakran a direkt pénzügyi támogatás helyett még többet is jelenthet például egy helyszínfelajánlás a rendszeres találkozókra vagy hely biztosítása egy falunapon.
Megújuló távhő – már vannak hazai példák
Kifejezetten güssingi példára épült (pályázatból) az osztrák határ mellett egy biomassza-napenergia alapú kis helyi fűtőmű Pornóapátiban, ahol a kis településméret és a kevés fogyasztó jelentett kihívást.
Hazánkban nagy kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a geotermikus energiában. Bár jól kiépített geotermikus rendszerek ma is működnek például Győrött, Miskolcon vagy Hódmezővásárhelyen, Szegeden pedig Európa második legnagyobb ilyen rendszere van kivitelezés alatt, számos település még mindig földgázt használ fűtésre.
További hőtermelési opcióként megemlíthetők a nagyobb méretű hőszivattyúk, amelyek (mint Hvide Sande esetében) megújuló alapú villamos energiával hajtva hatékony és környezetbarát fűtési megoldásként szolgálhatnak. A napkollektorok által termelt hő alkalmas lehet használati-melegvíz előállítására, illetve a nyári félévben előálló hőtöbbletet egy tartály segítségével télen is felhasználhatjuk.
Továbbá, korlátossági tényezőit figyelembe véve, de a biomassza (tűzifa, pellet, apríték) vagy a biogáz is használható távhő előállítására, mint azt előbbi esetében jelenleg Pécsen vagy Ajkán is teszik. Ezek az opciók nem ismeretlenek döntéshozói szinten sem. Mind a Nemzeti Energia- és Klímaterv, valamint az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) is kiemeli a fenti energiaforrásokban és a fenntartható távhőrendszerekben rejlő potenciált, valamint források elkülönítésével is számol.
Az állam nélkül is álljunk már most neki, amíg nem történnek meg a szükséges változtatások
A közösségi alapú távhőfejlesztések előtt számos kihívás áll, amelyek nagy része alsóbb szinteken megoldhatatlannak tűnhet, azonban a helyi lakosság kezében is vannak olyan eszközök, amellyel elősegíthetik, hogy idővel az ilyen típusú kezdeményezések megvalósulhassanak.
A közösségi energia koncepciójával való ismerkedés, informálódás az első, és legfontosabb lépés, akár egyénileg, akár csoportosan.
A beruházás előtt nélkülözhetetlen, hogy a lakosság is tisztában legyen az alapfogalmakkal, és egy közös tudást halmozzon fel. Erre jó megoldás lehet akár közös lakó- vagy falugyűlések szervezése, ahol biztonságos környezetben megvitathatók a témát érintő elméleti és akár gyakorlati kérdések. Az így felhalmozott ismeretanyag pedig már jó alapot adhat az önkormányzat megkeresésére, a képviselőkkel vagy a polgármesterrel való konzultációra.
Kezdjünk gyakorolni közösségben élni és együttműködni!
Mivel egy távhőrendszer kialakítása igen hosszú, forrás- és időigényes folyamat, kisebb közösségi együttműködésekben (bevásárlókör, közösségi kert stb.) szerzett tapasztalatok nagymértékben segíthetnek a későbbiekben, hogy a jövőben már tapasztaltabban állhassuk meg helyünket egy nagyobb projektben is.
