Leállították Japán utolsó atomreaktorát

Másodszor marad nukleáris energia nélkül Japán a két és fél évvel ezelőtti fukusimai atomerőmű-baleset óta, helyi idő szerint vasárnap éjfélig egy rutinellenőrzésre leállítják a szigetország egyetlen üzemelő reaktorát.

Az Ói városában található erőmű négyes reaktorát egy régóta betervezett, 13 havonta kötelező biztonsági ellenőrzés miatt kapcsolják le, az azonban egyelőre kérdéses, hogy újraindulhat-e majd, és ha igen, mikor. A fukusimai balesetet követően felállított japán atomenergetikai hatóságtól eddig négy áramszolgáltató összesen 12 reaktor visszakapcsolását kérelmezte július óta. A hatóság közlése szerint legalább fél évet fog igénybe venni annak megállapítása, hogy ezen létesítmények megfelelnek-e a nyáron kiadott, a 2011-es katasztrófa tanulságai alapján kidolgozott új, szigorú biztonsági előírásoknak. Így várhatóan leghamarabb jövő év elején termelhet ismét áramot atomreaktor Japánban.

Emellett Abe a Fukusimában történtek ellenére Japán egyik legversenyképesebb exportcikkeként tekint a nukleáris technológiákra – konkrétan atomerőművi berendezéseket ad el több országnak -, amelyeknek értékesítése kiemelt szerepet foglal el a kabinet növekedési programjában.

Japán legutóbb 2012 májusában maradt atomenergia nélkül, mivel a fukusimai baleset után biztonsági ellenőrzésre leállított reaktorokat nem indították újra a lakossági félelmek miatt. Az Ói erőmű két reaktorát tavaly júliusban kapcsolták vissza a hálózatra, miután a helyzet súlyos áramhiánnyal fenyegetett. Ebből az egyiket szeptember 2-án leállították.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.