Leállt a szemétszállítás a fóti közintézményekben, veszélyben a gyermekétkeztetés

Megszüntette az intézményi és közterületi szemétszállítást a Fóti Közszolgáltató Kft., s a jövő héten leállíthatja a központi konyha működését is, miután tavaly szeptember óta a város polgármestere egyetlen fillért sem utalt át a cégnek a kötelező önkormányzati feladatok ellátására – közölte a társaság ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Simó Attila elmondta: noha az ő munkáltatója nem a polgármester, hanem a fóti képviselő-testület, Mádly Zsolt – túllépve hatáskörét – tavaly májusban felmondott neki, majd szeptembertől leállította a kft.-nek járó pénzek utalványozását.
Az ügyvezető szerint a döntés jogtalan volt, s annak hátterében az áll, hogy a polgármester a korábbi, hasonló feladatokat ellátó, jelenleg végelszámolás alatt álló kht. visszaállítását, illetve a ténylegesen munkát végző kft. megszüntetését “tűzte ki célul”, ezért mindent megtesz ez utóbbi ellehetetlenítése érdekében.

Az ügyben munkaügyi bírósági per van folyamatban – tette hozzá Simó Attila, hangsúlyozva: az általa vezetett kft. zömmel saját forrásaiból eddig rendre kifizette 47 dolgozójának bérét, s amíg arra volt fedezet, elszállította a szemetet az önkormányzati intézményektől és a közterületekről, ám a közelmúltban kénytelenek voltak leállítani a szemétszállítást. Fóton így több helyen halmokban áll a szemét a kukák mellett vagy szanaszét hever, amire már az ÁNTSZ is “felfigyelt”.

A közszolgáltató kft. vezetője elmondta, hogy pénzhiány miatt a jövő héten valószínűleg le kell állítaniuk a központi konyhát is. A napi 1500-1700 adagos konyháról körülbelül napi 1000 adag ételt juttatnak el a gyermekintézményekbe, ám a polgármester a szülők által még februárban befizetett étkezési hozzájárulást sem utalta át a kft.-nek, így nincs miből főzni – tette hozzá.
A “összeomlás” küszöbét jelző tényekről a szerdai testületi ülésen írásos felhívást osztott ki a fóti képviselőknek az ügyvezető, ám – mint mondta – Mádly Zsolttal hiába próbált beszélni. Hozzátette: a polgármester tavaly május óta egyszerűen nem áll vele szóba és a telefonjaira sem reagál. Amikor például utasítást akart kérni a város március 15-ei feldíszítéséhez, Mádly bontotta a vonalat. Saját költségből, némi segítséggel azt a feladatot még megoldották, de a tartalékaik végképp elfogytak – közölte Simó Attila.

Ajánlott tartalom

100 millió dollárt kínál Elon Musk ha tiszta levegőt készít valaki

Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új bejelentése, miszerint 100 millió dollárt, vagyis 30 milliárd forintot ajánl fel annak a cégnek, cégcsoportnak, legyen az bármilyen gazdasági szerveződés, amely a legüdvözítőbb technológiát hozza létre a szén-dioxid levegőből történő eltávolítására.