Ledes közvilágítást rendel Lipótváros

A Belváros Lipótváros Városüzemeltető Kft. 170 darab komplett közvilágítási ledes lámpafejre írt ki tárgyalásos közbeszerzést, amelynek a becsült értéke 290 millió forint – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A korszerű, fénydiódás fényforrások egyedi lámpatestekbe kerülnek, ezek formáját a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. hagyja jóvá. A Budapest V. kerületébe kerülő fényforrásokhoz a nyertesnek be kell szereznie a szükséges engedélyeket, és a felszerelés után vállalnia kell az ötéves karbantartást is.
A közbeszerzésre az a cég jelentkezhet, amelynek 2006 és 2008 között nettó árbevétele elérte az évi 200 millió forintot, és ebből nettó 150 millió forint kültéri lámpatestek gyártásából és értékesítéséből származott.
Az első forduló jelentkezési határideje december 28. A második fordulóba került vállalkozókat december 31-ig értesíti az ajánlatkérő.

Ajánlott tartalom

Áder János a klímaváltozásról, az energiaválságról és az unió szankciós politikájáról

Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.