Lengyelországnak kell a palagáz

Szakértők szerint Lengyelország rendelkezik Európa legnagyobb palagázkincsével, ezért minden valószínűséggel megvétózna minden olyan kísérletet az Európai Unió részéről, amely uniós szinten korlátozná a palagáz kiaknázására irányuló fejlesztéseket – jelentette ki egy lengyel külügyi illetékes egy energetikai fórumon.

Tegnap Krakkóban megnyílt a kétnapos európai csúcstalálkozó a nem hagyományos gáz – ismert nevén palagáz – kitermelésének problémáiról. Maciej Olex-Szczytowski felszólalásában leszögezte, hogy Lengyelország minden bizonnyal meg fog vétózni minden beavatkozási kísérletet energetikai függetlenségébe. Szakértők szerint Lengyelország rendelkezik Európa legnagyobb palagázkincsével. A mintegy 5,3 ezer milliárd köbméterre becsült készlet 300 évre biztosítaná a teljes lengyel gázszükségletet. Észak-Lengyelországban több helyen már meg is kezdték a próbafúrásokat, amelyek egyelőre ígéretesek, bár a kereskedelmi szintű kitermelés Donald Tusk miniszterelnök szerint csak 2014-ben kezdődhet meg, és az ország 2035-re lesz képes biztosítani saját gázszükségletét és így energiabiztonságát.

 
Lengyel álláspont szerint semmi szükség a palagáz-kitermelés jogi szabályozására, bár egyes országok környezetvédelmi okokra hivatkozva korlátozni szeretnék, vagy egyenesen betiltanák a fúrásokat. Májusban a francia parlament alsóháza fogadott el egy törvényjavaslatot a palagázfúrás betiltásáról. A palagáz ellenzői arra hivatkoznak, hogy a kitermelés közben nagy mennyiségű vizet és tisztítószert használnak, és ezzel veszélyeztetik az élővízkészleteket. A krakkói csúcstalálkozón a részvevők főként a nem hagyományos gáz társadalmi elfogadottságáról és a termelés biztonságának garantálásáról vitáznak.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.