Leonardo DiCaprio: Vajon elkéstünk már?

Leonardo DiCaprio szerint az a nagy kérdés, hogy vajon elkéstünk-e már a klímaváltozás elleni küzdelemmel.

Azt mondta, hogy ez az emberiséget fenyegető valaha legnagyobb veszély, ami akár sok ezer évre is meghatározhatja a bolygó jövőjét. A színésszel Charlie Rose készített interjút. DiCaprio szeretne optimistán hozzáállni a kérdéshez, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a tudományos világ évtizedek óta kongatja a vészharangokat. Mindig voltak viszont olyan érdekcsoportok, akik sikeresen elhallgattatták őket, elterelték a figyelmet, és manipulálták a közbeszédet, ami szégyen.

A színész a párizsi klímacsúcsra utalva azt mondta, hogy a nemzetközi közösség végre komolyan áll az ügyhöz, amúgy semmi remény nem lenne, így viszont végre a helyes irányba lehet elmozdulni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy újabb 4 évet várjunk arra, hogy valami történjen, ez közösségi felelősség. Ráadásul a tudósok 99 százaléka azt vallja, hogy lépni kell.

forrás: zoldhullam.blog.hu

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.