Leszállt a napelemes repülőgép

Eredményesnek bizonyult a Solar Impulse svájci napelemes repülőgép második kísérlete: 17 óra 30 perces repülés után, péntekre virradó éjszaka leszállt a dél-marokkói Varzazátban.

A repülőgép André Borschberg irányításával Rabatból indult, és hajnali 1 óra 26 perckor érkezett a célállomásra. Ez volt az üzemanyag nélkül repülő, karbonszálas Solar Impulse második kísérlete, hogy elérje az Atlasz-hegység délkeleti részén fekvő települést. Június 13-én a 465 kilométeres út felénél vissza kellett fordulnia a rendkívül erős szél miatt. “A mostani út csodálatos volt. Nagyon örültem, hogy igen magasan repülhettem” – mondta a pilóta. A Solar Impulse-misszió irányítói azért választották célpontnak Varzazátot, mert a marokkói kormány e város mellett akarja felépíteni a világ legnagyobb naperőművét. Az észak-afrikai ország öt naperőművet akar építeni, hogy csökkentse függőségét a fosszilis üzemanyagoktól. 2020-ra összesen kétezer megawatt napenergiát akar előállítani. A Solar Impulse május 24-én indult a svájci Payerne-ből Madridba, Marokkóba vezető első interkontinentális útjának első állomására. Rabatba június 5-én érkezett. Az utat a Solar Impulse svájci cég és a marokkói Napenergia-ügynökség (Masen) közösen szervezte. Jövőre világkörüli utat terveznek a napelemes géppel.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.