Levegővel megy a legújabb Peugeot

A Peugeot célja az volt, hogy a sorozatgyártású 208-as formáját megtartva a lehető legtakarékosabb járművet állítsák elő. Korábban már készítettek egy elektromos hibridet – ez volt a Hybrid FE, amelyet tavaly tavasszal mutattak be – de az elektromos hajtást légmotorra cserélve tovább javíthattak a fogyasztáson.

A pneumatikus hibrid megoldásokkal egyelőre kevesen kísérleteznek, pedig bizonyos szempontból még előnyösebb is, mint az elektromos hibridhajtás. A légtartály általában jóval könnyebb, mint egy akkumulátor, így, bár az elméleti hatásfok alacsonyabb, a sűrített levegős segédhajtás is használható ötletnek tűnik. A Peugeot rendszere meglehetősen komplikáltnak ígérkezik, hisz az 1,2 literes, 82 lóerős háromhengeres benzinmotort, illetve az ötfokozatú váltót a légmotorral hidraulikus erőátviteli rendszer köti össze. A komplikált elrendezés egyik előnye, hogy az autó, amelynek a tömegét 850 kilogrammra csökkentették sok alumínium és karbonszálas műanyag felhasználásával, akár tisztán sűrített levegővel is működtethető, de használható csak a benzinmotor, vagy a kettő együtt is.

A Peugeot célja ezzel a tanulmánnyal, hogy megmutassa, jó úton halad a kétliteres fogyasztású szériakocsi kifejlesztése felé. A feladat a francia kormánytól származik: a PSA csoport korábban arra tett ígéretet, hogy 2020-ig kifejleszt és piacra dob egy 2 literes átlagfogyasztású, sorozatgyártású autót, és úgy tűnik, ezt a célt levegős hibriddel próbálják elérni. A tervek szerint az első Hybrid Air rendszerrel szállított modell a 2008-as Peugeot második generációja lesz, amely 2016-ban kerül gyártásba, ha minden jól megy. Ám a pneumatikus segédhajtást nyilván más modellekben is felhasználják majd, ha gyártásra éretté válik.

forrás: totalcar.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.