Lezárult a hűtőgépcsere-program

Lezárult az Otthon Melege Program 500 millió forintos keretösszeggel indított háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) cseréjét támogató pályázata, a program révén elérhető 25-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásra országszerte 46 ezren jelentkeztek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték: a Közép-magyarországi régióból 10 ezer, illetve Észak- Magyarországról és Dél-Alföldről is több mint 7 ezer pályázat érkezett. Az eredeti célkitűzésnek megfelelően a pályázók közel kétharmada a kedvezményezett (nagycsaládos és nyugdíjas) célcsoporthoz tartozott. A rendelkezésre álló adatok szerint a pályázók fele A++ kategóriájú készülékekre kívánja cserélni régi háztartási gépét.

A közleményben felidézték, hogy a 2014 őszén elindított háztartási nagygépek cseréjét támogató alprogramot azért nyitották meg idén július 4-én ismét, hogy csökkenteni tudják a nyugdíjasok és nagycsaládosok rezsikiadásait, valamint, hogy a programban folyósított gyors, megfelelő intenzitású támogatások felhasználásával hatékonyabbá váljon a lakossági energia-felhasználása és csökkenjen a magyarországi szén-dioxid-kibocsátás. Mindez pedig nagymértékben hozzájárul a magyar klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez – írták.

Az Otthon Melege Program 2014 szeptemberében indult, eddig közel 17 milliárd forint értékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően már több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult – olvasható a tárca közleményében.

Ajánlott tartalom

Vonzó célt jelenthetnek a falusi csokos településeken levő házak jövőre

Vonzó lokációnak számíthatnak jövőre az ingatlanpiacon a falusi csokos települések, három gyerek vállalásával akár 46 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a családok - közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.