Bizonyára sokan hallottak az észak-olaszországi tartományok második világháborút követő dinamikus gazdasági fejlődéséről, melynek eredményeként ezen tartományok a mai napig az olasz gazdaság meghatározó erejévé váltak.

Lokális összefogás – lokalizmus.hu

Bizonyára sokan hallottak az észak-olaszországi tartományok második világháborút követő dinamikus gazdasági fejlődéséről, melynek eredményeként ezen tartományok a mai napig az olasz gazdaság meghatározó erejévé váltak.

A sikert pedig nem mással érték el, mint,- hogy számos kis-és középvállalkozást hoztak létre, melyek a magas szaktudásnak és a sokoldalú együttműködésnek köszönhetően virágzásnak indultak, rugalmasságukból, és erejükből fakadóan pedig a mai napig fenn tudtak maradni és meghatározó részeseivé váltak, mind a nemzeti, mind pedig a nemzetközi gazdasági életnek.

A Lokalizmus.hu honlap létrejöttét ez a sikertörténet inspirálta. Szeretnénk helyet biztosítani egy közösségi portálnak, ahol – a lakosság aktív közreműködésével – a különböző szektorokban dolgozó vállalkozások, gazdaságok, kézművesek, feltalálók, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezők… megoszthatnák egymással tudásukat, véleményüket, ötleteiket. Célunk, hogy Magyarországon a kis-és középvállalkozások is a gazdasági élet élvonalába kerülhessenek. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy megismertethessék magukat egymással és nem utolsó sorban a fogyasztókkal, akiknek a weboldalon keresztül lehetősége nyílik véleményeikkel, hozzászólásaikkal befolyásolni a vállalkozások termékeinek illetve szolgáltatásainak minőségi, fogyasztóbarát megjelenését.
A hazai politikai és gazdasági folyamatokat a nemzeti összefogás irányába kell elmozdítanunk. Szerencsére van előttünk történelmi példa arra, hogy a lokális közösségek ilyen irányú megmozdulásából pozitív eredmények születhetnek.
Kérjük, látogasson el honlapunkra és csatlakozzon céljainkhoz!

Ajánlott tartalom

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel.