Ma kezdődik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Szegeden

Ma kezdődik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (International Olympiad in Informatics – IOI) Szegeden, a rangos informatikai tanulmányi versenyre mintegy ezren érkeztek a világ kilencven országából – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 1989 óta évente rendezik meg a nevezett országok középiskolás diákjai számára. Az IOI a nagy nemzetközi tudományos olimpiák egyike, és a világ egyik legrangosabb informatikai versenye. Az egyéni megmérettetésre országonként négy diák kvalifikálhat előválogató versenyeken, kivéve a szervező országot, amely minden évben nyolc versenyzőt delegálhat. Magyarország korábban egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek. Az idei diákolimpia helyszíne a szegedi Pick Aréna, ahol a 360 versenyző két versenynapon mérheti össze tudását olyan feladatokban, mint a problémaelemzés, algoritmusok és adatszerkezetek tervezése, valamint a programozás és tesztelés. A magyar versenyzők nagy sikerrel szerepeltek az elmúlt évtizedek diákolimpiáin: 13 arany-, 37 ezüst- és 47 bronzérmet szereztek. Az aranyérmesek között 1992-ben Magyarország adta az abszolút győztest is. Eddig tizenegy olimpián fordult elő, hogy az összes magyar versenyző érmet szerzett. A verseny magyarországi megrendezése egyben tisztelgés Neumann János születésének 120. évfordulója előtt.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát – melyet a Neumann Technológiai Platform, a Szegedi Tudományegyetem és a TechEd Hungary Zrt. szervez a Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával – több kiemelt szakmai és közönségrendezvény kíséri. Ezek lehetővé teszik, hogy az érdeklődők szélesebb körben kapcsolódjanak a tehetséggondozás, az oktatás és a digitális kompetenciák témáihoz.

A pedagógusok és oktatási szakemberek mellett minden érdeklődőnek nyitott az EdTech Summit Hungary – Magyar Oktatástechnológiai Konferencia, melyet szombaton a Mathias Corvinus Collegium budapesti, Tas vezér utcai képzési központjában rendeznek meg. A konferencia célja olyan platformot teremteni, ahol az oktatástechnológia legújabb trendjeit, lehetőségeit és kihívásait vitathatják meg a résztvevők. A szakmai programban szerepet kapnak a mesterséges intelligencia aktuális kérdései, illetve a gyermekek védelmének kihívásai az online világban. A rendezvény kísérőprogramja, az oktatástechnológiai cégek kiállítása lehetőséget nyújt a digitális oktatáshoz kapcsolódó pedagógiai, módszertani és technológiai eszközök, újdonságok és iskolai alkalmazásuk megismerésére is.

A szegedi Knowledge Fair konferencián és expón vállalatok találkozhatnak a fiatal generációval, és mutathatják be termékeiket és szolgáltatásaikat. Az IOI Tudományos Konferencia pedig a rendezvényen részt vevő kísérők, csapatvezetők és partnerek szakmai fóruma, amely ebben az évben a felelős internethasználatot és a digitális gyermekvédelmet helyezi fókuszba.

Ajánlott tartalom

Megújulhat az I. kerületi Clark Ádám tér

Európai uniós forrásból újulhat majd meg az I. kerületi Clark Ádám tér a következő ciklusban, a rekonstrukció tervei már készen vannak - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.