Ma tartják a II. Magyarországi Klímacsúcsot

Koppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért címmel ma rendezik meg a II. Magyarországi Klímacsúcsot Budapesten.

A találkozó a Klíma Klub szerint egyedülálló lehetőséget ad a magas rangú politikai, gazdasági, tudományos és civil szervezetek képviselőinek, hogy nézeteiket kifejthessék az éghajlatváltozással kapcsolatban, és megvitassák, milyen lépésekre van szükség egy fenntarthatóbb jövő elérése érdekében.
A konferenciát nagy érdeklődés övezi, hiszen többek között részt vesz rajta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Láng István a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke, Greg Dorey Brit nagykövet, illetve Jos Delbeke, az EU Környezetvédelmi Bizottságának főigazgatója is – közölte a Klíma Klub.

A Klíma Klub a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Energia-Klíma munkacsoportjának tagjaként részt vett az Éghajlatvédelmi Kerettörvény szakmai előkészítésében, amelynek a célja egyebek között az, hogy Magyarországon az 1990-es bázisévhez viszonyítva a szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok 2020-ig negyven százalékkal, 2050-ig pedig nyolcvan százalékkal csökkenjenek.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.