Ma este 18 óráig pályázhat még Budapest és Pest megyében napelemes rendszerekre.

Ma utoljára pályázhat napelemekre

Ma este 18 óráig pályázhat még Budapest és Pest megyében napelemes rendszerekre.

Komoly érdeklődési hullámot okozott az a napelemes és fűtéskorszerűsítési program, amely 2021. december 6-án indult el. A négy ütemben, regionális bontásban megvalósuló csomagban 100 százalékig vissza nem térítendő támogatás érhető el az alacsony jövedelmű háztartások számára a napelemek telepítésére, valamint az otthonok energiahatékonyságának növelésére. A program első három üteme már le is zárult Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei csoportban január 16-án. A második január 23-én (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye), a harmadik január 30-án (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), a negyedik pedig február 6. (vasárnap) 18:00 óra: Budapest és Pest megye.

Az elmúlt időszak a sajtóban főként a 100 százalékos támogatásról szólt, a napelemes beruházásokhoz ugyanakkor elérhető egy másik, az utóbbi hetekben kevesebbet tárgyalt lehetőség. Ez az otthonfelújítási program, amelyet nagyjából egy éve indítottak el, és előreláthatóan 2022. december 31-éig lesz elérhető. Ezen pályázat nem ütemeken alapul, a kérelmeket folyamatosan lehet küldeni. Az otthonfelújítási programban a beruházások dokumentációját kell gyűjteni, majd eljuttatni az államkincstárhoz, ily módon utólagosan legfeljebb 3 millió forint szerezhető a különböző kül- és beltéri projektekre, például egy napelemes rendszer kiépítésére. A támogatás összege maximum a beruházás összköltségének 50 százaléka, az összeget az anyagköltség és a munkadíj után fele-fele arányban adják. Pályázni csakis gyermekesek vagy gyermeket váró személyek tudnak, a finanszírozáshoz pedig egy kifejezetten a program mellé kidolgozott hitel is elérhető.

Tavaly nagyjából 88 ezren igényelték a támogatást – a kérelmezők egy jelentős része a napelemes beruházás mellett döntött, a magyarországi cégek legalábbis jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak. A komoly érdeklődés miatt nem kizárható, hogy az otthonfelújítási program végül mégsem fog 2022-ben véget érni, igaz, erről egyelőre konkrét információ nem látott napvilágot.

Ajánlott tartalom

Mikor válhatnak legálissá Magyarországon az erkélynapelemek?

Miközben Európa-szerte gyorsan terjednek az erkélynapelemek, Magyarország Svédországgal együtt továbbra is tiltja használatukat, holott a technológia a társasházban élők számára is elérhetővé tenné a saját energiatermelést.