Madarakat véd a Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Park (BNP) 527 millió forintos beruházást készít elő a madarak megóvására a dél-borsodi tájegységben, ahol minden évben jelentős számú védett és fokozottan védett madár szenved áramütést a szigeteletlen szabadvezetékek miatt.

A projekt keretében a borsodi Mezőség 456 kilométer hosszú, még burkolatlan középfeszültségű szabadvezeték-szakaszainak madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékeinek és oszlopelemeinek burkolása, madárbarát átalakítása, cseréje történik meg, a tervek szerint 2015 tavaszára. A BNP a beruházástól azt várja, hogy jelentősen csökken a dél-borsodi tájegysége területén költő és vonuló madarak áramütés, illetve a vezetékeknek ütközés okozta pusztulása – hangzott el a projekt csütörtöki nyitórendezvényén Tiszaújvárosban. A dél-borsodi tájegységben található szabadvezeték-szakaszok országos jelentőségű természetvédelmi területeket, valamint Natura 2000 területeket érintenek.

A projekt előkészítése 25, megvalósítása mintegy 527 millió forintba kerül, ennyi pénzből alakítható át a legújabb, madárvédelmi szempontból is megfelelő oszlopfejszerkezetek alkalmazásával a szabadvezeték-hálózat. Az országosan is egyedülálló program nem egy-egy kisebb terület, hanem egy egész tájegység együttes kezelését kívánja megoldani, összehangolni, így madárvédelmi átalakításokkal kiegészített, többnyire egységes műszaki tartalmú vezetékhálózat alakul ki, amely mintaterületként szolgálhat. A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program „Élőhelyvédelem és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése” című konstrukció keretein belül valósul meg.

Ajánlott tartalom

Szarajevó Európa legszennyezettebb városa lett, rendkívüli intézkedéseket vezettek be

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket vezettek be Szarajevóban a légszennyezettség miatt.