Madárgyilkos naperőművet teszteltek

A Crescent Dunes napenergia-projekt márciusban indul. Ha aktiválják a naperőművet, egyszerre több ezer tükör fogja egy központi toronyra fókuszálni a nap fényét, hogy megolvasszák az ebben tárolt több ezer tonna sót. Az olvadt só elpárologtatja a vizet, és az így képződő gőzzel meghajtják az elektromosságot fejlesztő turbinákat. Mivel a folyamat során nem képződik égéstermék, a naperőmű sokkal környezetkímélőbb lehet, mint egy szélerőmű.

Csak egy baj van. Az erőmű röptükben elpárologtatja a fölé repülő madarakat.

A január 14-i tesztelésen a 110 megawattos erőmű tükreinek egyharmadát aktiválták. A tükrökkel összegyűjtött fényt az 1200 láb (365 méter) magas toronyra irányították. A hatórás tesztüzem alatt a biológusok 130, madárgyilkosságra utaló jelet észleltek; ez lehetett víz- és füstnyom, ami az intenzív hő hatására kigyulladó madarakat jelezte. A jelentésben leírták, hogy legalább egy madár a forróságtól azonnal gőzzé vált, és teljesen elpárolgott. Ez nem lenne egyedülálló eset: egy másik naperőmű, az Ivanpah állítólag kétpercenként felgyújt egy madarat.

Az összehasonlítások azt mutatják, hogy a naperőművek a legkevésbé veszélyesek a madarakra. A U. S. News and World Report statisztikái szerint a naperőművek nagyjából 28 ezer madár halálát okozzák, a szél-, atom- és szénerőművek, valamint az olaj- és gázfogyasztás tízmillió madarat pusztítanak el.

A Popular Science körüljárta, hogy mennyire megalapozott a becslés. A hivatalos energiafogyasztási adatokat felhasználva próbálták kideríteni, hogy 1000 megawatt energia hány madár pusztulásával jár. Eszerint a szénerőművek még mindig vezetik a listát (5), de a naperőművek (3) és a szélerőművek (2), vagyis a megújuló energiaforrások együtt legalább annyi madarat ölnek meg, mint a fosszilis tüzelőanyagok.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a megújuló energia hülyeség (sőt: a globális felmelegedés okozta környezetpusztulással többet is veszíthetünk a madaraknál), viszont a hasonló helyzetekre épp a környezetvédelemnek kell megoldást találnia.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Energiahatékonysági címkéket vizsgál a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság

Átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést folytatnak az energiacímkézés terén, a vizsgálatok kiterjednek a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomra egyaránt.