Magánerőművek létrehozását támogatja a kormány

A lengyel kormány az év végéig elfogadja a megújuló energiaforrásokról szóló törvényt, amely egyúttal egyszerűsíti a magánerőművek létrehozását.

A törvényjavaslat szerint már 2013-tól nem kellene regisztrálni és külön engedélyeztetni a 40kW alatti teljesítményű, saját felhasználásra felépített erőművet – írta csütörtökön a Rzeczpospolita című napilap. A jogszabály szerint energiatermelő vállalkozóként sem kell magát regisztráltatnia annak, aki kis kapacitású erőművet hoz létre. Az engedélyek helyett elegendő lesz a szükséges készülék megvásárlása és annak szakszerű beköttetése a hálózatba. Az új szabályozásoknak köszönhetően a takarékos energiatermelők még pénzt is kereshetnek, amennyiben felhasználóként kevesebb energiát használnak, mint amennyit termelnek és továbbítanak a hálózatba. Ilyen esetben az energiaszolgáltató meghatározott tarifa alapján visszafizeti nekik a termelt és felhasznált energia díjkülönbözetét.

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette az új napelem pályázatot

Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy folytatódik a Napenergia Plusz program, pályázatot írnak ki azoknak, akik korábban telepítettek napelemet, de kiestek a tízéves szaldós időszakból.