Magasan van a turbina? A kúszó robot elintézi!

Minél nagyobb szélkerekeket terveznek, annál nehezebb lesz az embernek észlelni a hibákat és kijavítani azokat. Egyes, akár 300 méteres vitorlák esetében már nem hagyatkozhatnak a karbantartók „kézi erőre”.

Eddig két megoldás volt: egy nagy hatósugarú teleszkóp, vagy pedig a turbina póznájára való felmászás. Mostantól kezdve van egy harmadik is, amely a General Electric és a Helical Robotics nevű wisconsini cég együttműködéséből született. Így született meg egy „kúszó robot”, amelyet felszereltek egy digitális kamerával, és amely gond nélkül képes felmászni a széltorony függőleges fémfelületén mágnesek segítségével és eljutni a lapátokig és a hajtóműig egyaránt.

A mindössze 19 kilogrammos, HR-MP20-nak nevezett motor természetesen vezetékek nélkül működik, távirányítással, és öt neodium-mágnes segítségével szilárdan képes felkapaszkodni a szélgenerátor tornyának sima és gömbölyű felületén egészen a 2,3 méteres átmérőjű oszlopokig. Összesen 9 kg-nyi szenzort és más eszközöket tud felvinni a szerelési munkálatokhoz.  A HR-MP20 tesztútját egy minnesotai szélparkban tartották, ahol bebizonyította, hogy képes az olyan környezeti stresszeknek is ellenállni, mint az erős széllökések és az eső, írja az energiacentrum.com.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.