Magyar cég vesz részt egy Srí Lanka-i környezetvédelmi program kommunikációjának kialakítására

Földünk és élővilágunk védelme több mint pusztán a talaj, a víz és a levegő tisztaságának és minőségének védelme. Kiemelt figyelmet kell fordítani a hulladék kezelésére is. Magyarországon az elmúlt időszakban több sikeres hulladékgazdálkodási projekt is indult.

A világban azonban nem mindenhol ilyen előrehaladott a környezettudatosság kiépítése. Srí Lankán ma is égető probléma a hulladék-kezelés. Így nem véletlen, hogy az ázsiai szigetország épp egy magyar céget kért fel hulladékgazdálkodási projektjének kommunikációs feladatainak megtervezésére. A Young and Partners ügyvezető igazgatóját, Kuna Tibort a projektért felelős colombói társaság vezetője kereste meg, hamarosan pedig a kommunikációs cég szakemberei el is utaznak az ázsiai országba a helyszín, és a feltételek tanulmányozására.

Az ENSZ 1972-ben vette fel nemzetközi világnapjai sorába  június 5-ét. A környezetvédelem fogalma alatt azonban nem elég a talaj, a vízminőség vagy a levegőtisztaság védelméről beszélni, kellő figyelmet kell fordítani a hulladék kezelésére is. Egy tavaly év végi felmérés szerint naponta 3,5 millió tonna szemét keletkezik a világban. Kutatók szerint, ha a közeljövőben nem változik az emberek viselkedése és gondolkodása, 2100-ra ez a szám elérheti a napi 110 tonna szilárd hulladékot. Hazánkban 2012-ben döntött a törvényhozás a hulladékgazdálkodás újraszabályozásáról, azóta több regionális hulladékgazdálkodási projekt is indult Magyarországon.

És míg hazánk előrébb halad a környezettudatosság kiépítésében, a világ számos pontján, így Srí Lankán is komoly elmaradások vannak ezen a területen. A szigetország kormánya jelenleg is egy átfogó környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási program beindításán dolgozik. A projekt kialakításban részt vesz egy magyar állampolgár is, ő kérte fel a Young and Partners-t, hogy a hazai sikeres kommunikációs kampányok tapasztalatait próbálja meg adaptálni az ázsiai ország adottságaihoz.

„A modellünk kidolgozása során saját tapasztalataink mellett számos nemzetközi példát tanulmányoztunk, sok időt és energiát fektettünk abba, hogy megértsük a Srí Lanka -i emberek gondolkodását, amely nagyon különleges, hiszen sokféle kulturális és vallási hatás alakítja. Nekem az áttörés egy helyi művész Prageth Manohansa alkotásainak tanulmányozás során történt meg, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy egy kicsit már tudok „Srí- Lankaiul” tekinteni dolgokra.”- nyilatkozta Kuna Tibor, a Young and Partners, ügyvezető igazgatója.

A magyar cég végül 2013 őszén jutatta el prezentációját a projekt vezetéséért felelős társasághoz. Ennek lényege, hogy nem lehet sikeres hulladékgazdálkodási projektet végrehajtani szemléletváltás nélkül.

„Hazai és európai tapasztalataink mutatják, hogy ha a polgárok szemléletében nem követezik be változás, ha az attitűdjüket, szokásaikat nem változtatjuk meg, akkor a hulladékgazdálkodási projektek eredménytelenek lesznek. Láthatóan meggyőzőek voltak az érveink, mert együttműködési felkérést kaptunk, s szakembereink már a jövő hónapban utaznak Colombóba- magyarázta a stratégiai kommunikációs cég vezetője.

Ajánlott tartalom

Palkovics: összefogással megelőzhetők a klímaváltozás káros következményei

A Kárpát-medence jövőjét jelentősen befolyásolja az éghajlatváltozás, de összefogással meg lehet előzni a káros következményeket - mondta az 1. Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferencia megnyitóján az innovációs és technológiai miniszter.