Magyar innováció segíti a folyókon úszó hulladékok begyűjtését

Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki a Future Plastik Kft., a Robo-Collect elnevezésű vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar innováció keretében valósult meg – tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) hétfőn az MTI-t.

Közleményük szerint a Tisza Európa egyik legsúlyosabban szennyezett folyója, ami vízügyi adatok szerint nagy áradások idején több mint 500 palackot hoz percenként Ukrajnából és Romániából. Ez éves szinten 10-20 ezer tonna hulladékot jelent, aminek megállítására és kitermelésére már több innováció született. Ezeket a tapasztalatokat is figyelembe véve fejlesztette ki a Future Plastik Kft. szakmai partnereivel azt az integrált rendszert, amely képes a folyón úszó hulladék észlelésére, begyűjtésére és osztályozására. A Robo-Collect kamerarendszerrel, kiemelő szállítószalaggal és hulladékosztályozó rendszerrel ellátott vízi jármű.

A hulladék észlelésében, vagyis a hulladékáradat mozgásának előrejelzésében hidrológiai modell segít, hogy a szakemberek megtalálják azt a helyet, ahol a legjobban eltávolítható a szennyezés. A térfigyelő kamerarendszer képeit feldolgozó, újonnan fejlesztett algoritmus lehetővé teszi nagy területek pásztázását és a hulladék felismerését. A hajó eszközrendszerének meghajtása autonóm napelemes energiarendszerrel történik. A szemétáradat érkezésekor a hajó ennek útjába áll, az áramlással szemben lehorgonyozva működik és emeli ki a szennyeződést. A kiemelt hulladék válogatás után egy másik, kisebb vízieszköz segítségével úgy távolítható el a hajóról, hogy annak nem kell elhagynia eredeti munkaterületét. A fejlesztés részeként megépített szeparátor segítségével a hulladék szelektálása akár automatizáltan is működhet.

A fejlesztők reményei szerint a hajó hamarosan munkába áll a hazai folyókon, elsősorban a Bodrogon és a Tiszán, segítve az ottani védekezést. Mivel prototípusról van szó, így az éles tesztek bizonyítják majd a hajó használhatóságát és a további fejlesztési lehetőségeket – közölte a szövetség. A fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.