Magyar megoldás segíthetne Afrika vízellátásán

Van példa, van megoldás, van technológia, most már csak a pénzt kellene előteremteni arra, hogy a következő negyed évszázadban Afrika legnagyobb részén a szennyvízkezelés problémája megoldódjon - jelentette ki Áder János Balin, a tizedik Víz Világfórum egyik szekcióülésén elmondott beszédében.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A volt köztársasági elnök Sulyok Tamás hivatalban lévő államfő és Han Seung Su, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának felkérésére vesz részt az indonéziai tanácskozáson. Áder János az MTI-nek kedden telefonon nyilatkozva, felszólalását ismertetve kifejtette: „Afrikát tekintve nem állunk túl jól a 2015-ben az ENSZ-ben elfogadott fenntartható fejlődési célok közül a vízre vonatkozóra”. Csak a szubszaharai térségben, ahol 1,2 milliárd ember élt 2002-ben, 2 évvel ezelőtt még mindig több mint 800 millió embernek nem volt iható vize, és több mint 900 millió ember nem fért hozzá a megfelelő szanitációhoz.

A Víz Világfórumon ezúttal csak a szennyezett víz drámájáról beszéltek, és ezen belül is a kommunális szennyvíz problémájáról. A volt magyar köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlődő országokban még ma is a szennyvíz 80 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe. Egy példán keresztül érzékeltette, hogy milyen megoldást lehetne találni. Ghána második legnagyobb városában, Kumasiban egy magyar cég építette meg a sikeresen működő szennyvíztisztítót. Azóta magyar szakemberek két további városban adtak át hasonló víztisztítót.

A tapasztalata az volt ezeknek a víztisztítóknak, hogy a hagyományos európai vagy amerikai szennyvíztisztítás Afrikában nem alkalmazható. Részben azért, mert nagyon drága, részben azért, mert a nagyon gyors afrikai urbanizáció miatt olyan szennyvíz-hálózat kiépítése, mint amely nyugaton kiépült, nem kivitelezhető – ismertette Áder János.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly márciusban az ENSZ fórumán, ahol ugyanez a téma szerepelt, a magyar szakemberek javaslatára letettek egy javaslatot az asztalra. Úgy számoltak, hogy Afrika növekvő népességét is figyelembe véve 2050-re, ha a magyar megoldást alkalmaznánk Afrika minden egyes országában, évi 5-6 milliárd dolláros fejlesztéssel Afrika nagy részének szennyvíz-tisztitítását meg lehetne oldani. Áder János szerint jó ez a megoldás, mert megfizethető, lehetővé teszi a magántőke bevonását és biztosítja megtérülését. Jó azért, mert az állami és a nemzetközi támogatásokat sokkal jobban lehet hasznosítani, és nem utolsósorban jó azért, mert ha a szennyvíz nagy része tisztítva kerül vissza a folyókba és a tavakba, akkor annak nemcsak kedvező környezeti, hanem legalább olyan fontos, kedvező egészségügyi hatásai is lesznek.

Ajánlott tartalom

Több mint 11 millió új fa Magyarországon, folytatódik az erdőtelepítési program

Célzott programok az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és növeléséért.