Magyar-szlovák összefogás a parlagi sasokért

A parlagi sas, az ürge és életterüknek, mint jelentős természetvédelmi területeknek a megóvása hozta össze a két határ menti települést.

A magyar és szlovák felek célja a környezettudatos gazdálkodás kialakítása és ezáltal a védett állatvilág megmentése volt. A két együttműködő környezetvédelmi civil szervezet több mint 250 ezer eurós támogatást nyert, amiből tájvédelmi fejlesztéseket valósíthattak meg, új berendezéseket vásároltak, valamint növelték a haszonállatok létszámát. A partnerek ma kezdődött, kétnapos szakmai konferenciával zárják a projektet.
A mintagazdaságok kiépítése először a magyar oldalon indult el, majd látva a sikereket fogalmazódott meg az együttműködés lehetősége a szlovák gazdákban. Az elmúlt években szomorúan tapasztalták, hogy a Mikóháza felett elhelyezkedő Nagypolyán és Kispolyán folyamatos az erdős területek pusztulása és a védett állatok elvándorlása. Felismerték, hogy a természettel együttműködő gazdálkodás kialakítása rengeteg pozitív hatást rejt magában, például, ha visszaállítják a legelők eredeti állapotát, az ideális fészkelő hellyé és vadászterületté válik a parlagi sas számára, de az ürgék is szívesen elfoglalják régi otthonukat. Mindezen törekvéseikkel megmenthetik ezt a különleges határ menti állat és növényvilágban gazdag területet.

Két természetvédelmi szervezet fogott össze egy tudatosabb és természet barátabb gazdálkodásért. Nekik nem térkép e táj, sokkal inkább szülőföldjük, ezért is tartják fontosnak környezetük megóvását. A természettel való együttműködés az, ami a leginkább sürgető feladat a napjainkban, mikor Földünk egyre „betegebb”. „A legelőkre nem mint pénztermelő területekre kell gondolnunk, hanem mint egy értékes részére a tájnak.” – mondja a programban résztvevő egyik gazda. Megítélésük szerint ez a mára már fehérhollónak számító szemlélet kellene, hogy legyen az alapvető gazdálkodói látásmód, s akkor nem lenne szükség külön természet- és környezetvédelemre.
Az összefogás eredményeként létrejött projektet 250 430 euróval támogatja a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program

A projekt keretén belül megteremtették a környezettudatos gazdálkodás feltételeit, valamint hozzájárultak az élővilág eredeti állapotának visszaállításához. A tervezés során a magyar fél jól működő rendszereinek bemutatásával ismertették meg a szlovák gazdákat ezzel feltárva a természetbarát gazdálkodások új lehetőségeit.
A természetvédelmi területek megóvása, a hegyi legelők eredeti állapotának visszaállítása és a védett állatvilág megmentése érdekében a helyi gazdáknak is „rendet” kellett tenniük saját házaik táján. Ennek keretében biztosítják az EU-konform állattartás feltételeit, technológiai fejlesztéseket vezettek be, valamint növelték a jószágok számát is.

A mintagazdaságok kialakítása során a partnerek kistraktort, szárzúzót, juh nyíró felszerelést, körmöző felszerelést is vásároltak. A legelők rendbe tétele során kiirtották a cserjéket, valamint fenyő és akácfákat termeltek ki, amiket aztán olyan őshonos fa fajtákkal pótoltak, mint a tölgy, a juhar vagy éppen a kőris. A szakemberek tájtörténeti kutatásokat is végeztek, vadászterületeket térképeztek fel és felméréseket készítettek az ürgék visszatelepítése érdekében.
A projektgazdák továbbá, hogy erősítsék a szlovák és magyar szakemberek együttműködését, szakmai fórumokat szerveztek, ahol lehetőség nyílt a közös tervezésre és egymás javaslatainak megvitatására.
A helyi lakosok számára kiadványokat készítettek, amelyekben bemutatják a térségben élő védett állatokat és közvetlen környezetük természeti értékeire is felhívják a figyelmüket. A projekt zárásaként ismeretterjesztő filmet forgattak, amelyet a helyi TV-ben is bemutatnak.
A projekt tervezésen és megvalósításon túl a magyar és szlovák gazdák a jövőben is fontosnak tartják az együttműködést a határ mindkét oldalán. Ez a kezdeményezés a természet megóvása mellett sokat segíthet az egymás megértésében és a kulturális különbségek elfogadásában is.

Ajánlott tartalom

A Coca-Cola vállalja, hogy karbonsemlegessé válik 2040-ig

Vállalást tett a Coca-Cola HBC AG, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik - közölte a vállalat kedden.