Magyar találmány: Elektromos drónbicikli készül Miskolctapolcán

Az egy-egy személy szállítására alkalmas repülő találmányok iránt mindig nagy az érdeklődés, legyen szó a jetpack valamelyik változatáról, vagy a Malloy Aeronautics által fejlesztett Hoverbike-ról.

Örömmel jelenthetjük, hogy nemrégiben egy magyar csapat is betört erre a hatalmas potenciális piaccal kecsegtető területre. A Flike nevű drónbiciklit egy miskolctapolcai csapat, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai fejlesztik, Kerülő Balázs és Vígh Viktor vezetésével.

A személyszállító drón neve a fly (repül) és a bike (bicikli) szavak összevonása révén jött létre, maga a találmány pedig leginkább talán A Jedi visszatér című film Endoron használt járműveit idézheti fel a közönségben. A fejlesztők tavaly júliusban vetették papírra az első terveket, decemberben előálltak az első repülésre képes prototípussal, idén márciusban sikerrel lezajlott az első emberes felemelkedés is, április végén pedig már az első irányított repülésre került sor. Ennek során, ahogy a legalsó videón látszik, a pilóta (Kerülő Balázs) sikeresen stabilizálta a járművet, majd több mint egy percet töltött a levegőben nagyjából egy helyben lebegve, illetve kisebb manővereket hajtva végre.

koncepció

Az Y-alakú vázon hat rotor foglal helyet, amelyeket egy-egy óriási lítiumion-akkumulátor lát el energiával. A jelenlegi konstrukció egy töltéssel 15-20 percig képes lebegni, vagy 30-40 percig tud egyenesen haladni a levegőben. Az irányítás két joystick segítségével zajlik, amelyek az egyes rotorok sebességének változtatása révén kontrollálják a drónbicikli haladási irányát. A rendszer gyakorlatilag mindenre képes, amire egy helikopter, ám jóval biztonságosabb annál, hiszen ha minden kar egyik rotorja egyszerre mondja fel a szolgálatot, a másik három segítségével akkor is biztonságosan le lehet tenni a gépet, állítják a fejlesztők.

A piacra szánt változatban a rotorokat védőhálóval zárják majd körbe a nagyobb biztonság érdekében. A következő időszakban a csapat egy újabb prototípus megépítését tervezi, amely már közelebb fog állni a ténylegesen eladásra szánt drónbiciklihez. Ami forgalomban való használatot illeti, ennek jogi keretei még nem egészen tiszták, és jelenleg csak annyi a bizonyos, hogy a jármű a tervek szerint mindössze néhány méteres magasságban fog közlekedni, vezetéséhez azonban várhatóan így is pilótajogosítványra lesz szükség. A Flike indulóára nagyjából 40 millió forint körül fog alakulni.

forrás: ipon.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.