Magyarország teljesíteni fogja a kitűzött klímacélt

Magyarország teljesíteni fogja az üvegházhatású gázok kibocsátása területén kitűzött célokat, ami az Európai Bizottság javaslata értelmében azt jelenti, hogy 2030-ig 7 százalékkal kell csökkenteni egyes ágazatok kibocsátását a 2005. évihez képest – írja az MTI a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye alapján.

Ahogy mi is megírtuk, az Európai Bizottság július 20-án hozta nyilvánosságra a kibocsátás csökkentését célző tervezetét. Ez egyrészt az úgynevezett nem-ETS (az emisszió-kereskedelmi rendszeren kívül) ágazatok – például a közlekedés, hulladékgazdálkodás, épületek, mezőgazdaság – kibocsátásának csökkentési pályáját határozza meg a 2021-2030 közötti időszakra. Másrészt szabályozza azt is, hogy a földhasználati és erdészeti kibocsátásoknak milyen szerep jut a csökkentési célok elérésében. A tagállamok számára 2030-ra 0 és 40 százalék közötti kibocsátás-csökkentési célokat határoztak, hogy elérhető legyen az uniós szintű 30 százalékos csökkentés. A tervezet szerint a gazdagabb északi országokra nehezedik nagyobb súly.

Szabó Zsolt, az NFM államtitkára szerint Magyarország a célértékeit teljesítve halad előre a számára meghatározott pályán. A nem ETS alatti kibocsátások 2014-ben a magyar tagállami célértéknek alig 72 százalékát tették ki, ami a kibocsátható maximális értéknél 28 százalékkal alacsonyabb kibocsátást. Szabó szerint ez az uniós szinten kiemelkedő eredmény további gazdasági növekedést eredményezhet.

A kibocsátás-csökkentésben lényeges szerep jut a megújuló energiák térhódításának. Az Európai Parlament és Tanács Magyarország számára 2020-ra minimum 13 százalékban határozta meg a megújuló energia bruttó végső energiafogyasztásban képviselt részarányát. Ezt a hazai megújulóenergia-hasznosítási cselekvési terv önkéntesen 14,65 százalékra emelte. Az Eurostat  tagállami jelentésekre támaszkodó adatbázisa alapján 2014-ben ez az arány itthon 9,51 százalékra emelkedett, meghaladva az eredetileg arra az évre kitűzött 8 százalékot. Magyarország időarányosan 2010 óta minden évben teljesítette a megújulóenergia-felhasználás részarányára vonatkozó célkitűzéseket – írja az NFM közleménye.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.