Magyarországi természethangokat tartalmazó album jelent meg

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.

A Csendülő – Hallható Természetvédelem című lemezen hallható kétszázéves magyar fák susogása, rejtőzködő madarak éneke, folyók csobogása és Dráva menti szarvasbőgés is. A különleges album a természetvédelmi civil szervezet elmúlt 30 évének jelentős állomásaira kalauzolja el a hallgatókat – tájékoztatta az idén megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő WWF Magyarország. Az album hallgatói élvezhetik egyebek mellett a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet. Részesei lehetnek az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatják a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgyi erdő élővilágát is – olvasható a közleményben. Emellett kiderül, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten. Ezeken a helyszíneken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait.

Mint írták, ahhoz, hogy a legautentikusabb hangokat rögzíthessék, a felvételt készítő csapat tagjai hajnalban indultak madáréneket felvenni, dermesztő hidegben vadkempingeztek a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgést is. A Csendülő – Hallható Természetvédelem című album elérhető a Spotify-on, az Amazon Musicon, a Deezeren és további számos zenei streamingszolgáltatón is, a WWF Magyarország weboldalán pedig a hangokon túl térkép is segít az eligazodásban.

Ajánlott tartalom

Egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer

A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News.