Magyarországon is egyre népszerűbb a csikkgyűjtés

A TerraCycle és a Philip Morris Magyarország Kft. együttműködésével létrejött cigarettacsikk-újrahasznosító program, a Csikk Brigád eredményességét tükrözi az a több mint kétmillió csikk, amelyet résztvevők országszerte gyűjtöttek a program 2013-as indulása óta.

A Tom Szaky által alapított TerraCycle vállalata piacvezető a hagyományosan nem újrahasznosítható hulladékok feldolgozásában. A világszerte már több mint húsz országban működő cég célja, hogy a közösségi szellemre támaszkodva minél többféle hulladéktípus szelektív begyűjtését megszervezze, és széles körű újrahasznosítási megoldásaival a hulladéklerakókat és -égetőket feleslegessé tegye.

A hazánkban 2012 óta jelen levő cég egyik legizgalmasabb kezdeményezésének tekinthető a Csikk Brigád. A cigarettahulladékok újrahasznosítására életre hívott programhoz, mely a környezettudatosság terjedésével egyre nagyobb népszerűségnek örvend itthon is, mára már több mint száz vállalat, szórakozó- és vendéglátóhely csatlakozott. Lelkes munkájuknak köszönhető az a kétmillió összegyűjtött cigarettacsikk, amelyből műanyag raklapok, öntözőkannák és számos további termékek készülnek.

A TerraCycle filozófiájával egyetértve csatlakozott a Csikk Brigádhoz a Budapest VII. kerületében található Filo Bár is, akik nyitásukkal egyidőben kezdték meg a csikkgyűjtést, és három hónap alatt már több mint tízezer csikket küldtek be a program segítségével újrahasznosításra. Nagy Márton és Simonics Miklós, a bár tulajdonosai elmondták, hogy a csikkek szelektív gyűjtése gyorsan a napi rutin részévé vált, és a kezdetektől nagy sikerrel működik, sőt, felhívásukra több környékbeli vendéglátóhely is csatlakozott a programhoz.

“Az ELTE Vezér úti Kollégiumában 2013 októbere óta 6000 szál csikk gyűlt össze” – nyilatkozta Mudra Viktória, az ELTE EKSZ önkéntes fenntarthatósági program vezetője. – „A kollégium mellett az őszi szemeszterben az egyetem további helyszínein is szeretnénk megkezdeni a gyűjtést, amely megvalósulásával több ezer csikk begyűjtése várható havonta.”

A Csikk Brigád idén először jelenik meg Magyarország egyik legismertebb képkulturális eseményén, a Te miben hiszel? 14. ARC közérzeti kiállításon, amely idén szeptember 5- 21. között lesz megtekinthető Budapesten, az Ötvenhatosok terén (Felvonulási tér). A TerraCycle csikkgyűjtő akciót szervez a kiállítás helyszínén szeptember 13-án, szombaton 17 órától, amelyhez bárki csatlakozhat.

„A közösségi csikkgyűjtés remek alkalom arra, hogy felelősen gondolkodva, együttes erővel hozzájáruljunk környezetünk tisztaságához. Vállalatunk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, a csikkgyűjtés pedig kitűnő lehetőség arra, hogy minél több érdeklődőt vonjuk be az aktivitásokba” – nyilatkozta Németh Ferenc, a Philip Morris Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.