Májustól emelkednek a környezetvédelmi bírságok

Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Raisz Anikó hozzátette: a kormány ezzel azt szeretné elérni, hogy a hazánkban beruházó nagyvállalatok felelősséggel viseltessenek a környezetünk iránt, és ne úgy kalkuláljanak, hogy költségeikbe egyszerűen beleszámolják a bírságok összegét. Kiemelte, hogy alaposan megvizsgálták a kormányhivatalok keretében működő környezetvédelmi hatóságok gyakorlatát, ezt követte a bírságolási gyakorlat átalakítása, melyet a májusi hatályba lépés előtt társadalmi egyeztetésre bocsátottak.

A hatóságok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, lehetőségük van arra, hogy figyelembe vegyék a környezetszennyezés mértékét, időtartamát, vagy az ismétlődés gyakoriságát – ismertette. Raisz Anikó elmondta: a bírságok szigorításával nem a vállalkozók ellehetetlenítése a cél, hanem a tisztességesen működő cégek versenyelőnybe hozása, hogy ne azok járjanak jól, akik nem tartják be a szabályokat és nem vigyáznak a környezetre.

Hozzátette, a környezetvédelmi törvény tavalyi módosításával bevezették a kiemelt környezetvédelmi szabályszegők kategóriáját. Ide azok kerülnek, akiket egy naptári éven belül 50 millió forintnyi bírsággal sújt a hatóság. A lista nyilvános lesz, és az azon szereplők bizonyos támogatásokat nem kaphatnak meg két éven keresztül. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt is elmondta, hogy a magánszemélyek körében lényegesen kevesebb a környezetvédelmi szabályok megsértése, de a bírságok összege itt is emelkedett. Az illegális hulladéklerakás esetében bevezették a helyszíni bírságot, amely tetten érés esetén szabható ki.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.