Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Egy kutatócsapat úgy véli, újabb bizonyítékot talált arra, hogy a nagy fehér cápa nem a Megalodonhoz hasonló óriáscápák leszármazottja.
A nagy fehér cápa az egyik legnagyobb modern ragadozó, evolúciós történetét mégis kevéssé ismerjük. Korábban ezt a cápafajt az „óriásfogú” cápákkal hozták rokoni kapcsolatba, majd később a kisebb makócápákkal, írja a hirado.hu. Egy kutatócsapat most azt állítja, új bizonyítéka van arra nézve, hogy a fehér cápa őse a makócápa. A nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) a legnagyobb testű húsevő cápa a modern világban. Testhossza elérheti a hat métert, súlya a több mint 2 tonnát. Több tengerben vadászik, mint a többi cápafaj, élőhelye átfedi az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánt, az Antarktisz közeli hideg vizektől kiindulva az Egyenlítő környéki melegebb vizekig terjed ki. A halak vadászat közben óránkénti 70 kilométeres sebességre is képesek. Egyedszámuk azonban világszerte gyorsan hanyatlik, főképpen halászhálókba gabalyodás miatt. A nagy fehér cápa evolúciós történetét mintegy 150 éve vitatják a paleontológusok. A Palaeontology folyóiratban megjelent új tanulmányban, floridai kutatók leírják a fehér cápa ősi, átmeneti formáját – a Carcharodon hubbellit -, amely azt mutatja, hogy a modern ragadozó hal valószínűleg a makócápák leszármazottja. A vizsgálat ellentmond a fehér cápa eredeti osztályozásának, mely szerint a hal az „óriásfogú cápák” – mint a valaha élt legnagyobb húsevő cápafaj, a kihalt Carcharocles megalodon – rokona.
Dana Ehret, a vizsgálat vezetője szerint a nagy fehér cápákra ökológiai szempontból kissé máshogyan tekinthetünk most, hogy tudjuk, egy makócápa őstől származnak. A modern fehér cápák fogaik struktúráját illetően hasonlóságot mutatnak a kihalt óriásfogú cápákkal. Mivel mindkét csoport fogai fűrészesek, korábban a leletekkel foglalkozó kutatók úgy vélték, mindez bizonyíték arra, hogy a cápák közeli rokonságban vannak. “Viszont a cápák különféle családjainál több alkalommal jelentek meg fűrészes fogak az evolúció folyamán, ha pedig megvizsgáljuk a két csoportnál a fűrészek alakját és méretét, akkor kiderül, hogy igencsak eltérnek egymástól” – mondja Ehret. “A fehér cápáknak nagy, vaskos fűrészeik vannak, míg a Megalodonnál nagyon finom fűrészek figyelhetőek meg.” A legtöbb ősi cápafajt csak fogai alapján ismerjük, azonban a C. hubbellit 222 ép fogat felölelő teljes állkapocs és 45 csigolya alapján elemezték. „A leírt lelet szinte hihetetlen, mivel egy 65 millió éves, megkövesedett cápáról van szó – mondja Ehret. – Ilyen szép állapotban fennmaradt cápamaradványokat sehol a világon nem lehet találni, kivéve az ilyen lelőhelyeken Peruban vagy Chilében.”
A fajt Gordon Hubbell gyűjtő után nevezték el, aki 1988-ban, a Peru déli részén lévő Pisco-formációban, egy farmer által megtalált leleteket begyűjtötte. Hubbell a fosszíliákat 2009-ben adományozta a Floridai Természettudományi Múzeumnak. Az eredeti kutatást 2009-ben publikálták a Journal of Vertebrate Paleontology folyóiratban, azonban a lelőhely korát érintő adatok egy 1985-ös vizsgálaton alapultak. Hubbell kézzel rajzolt térképei és a táj leírása alapján a kutatók visszatértek a Pisco-formációhoz, és megtalálták a fosszília pontos lelőhelyét. Puhatestűek váza segítségével még pontosabb kormeghatározást végeztek, minek folytán megállapították, a cápafaj a kései miocénből származott (mintegy 6,5 millió évvel ezelőtt), nem pedig a korai pliocénből (mintegy 4,5 millió év).
Az új dátumok a későbbiekben hasznosak lesznek, hogy a leletekben gazdag formáció egyéb fosszíliáit – többek között egy új bálna- és tengerilajhár-fajt, valamint szárazföldi gerinces fajokat – jobban megismerjék. Cápafogak összehasonlításával a kutatók megállapították, hogy Hubbell fehér cápája az ősi makócápákkal állt kapcsolatban. Míg a modern fehér cápák fűrészes fogakkal rendelkeznek a tengeri emlősök elfogyasztásához, a makócápák fogain nincsenek fűrészek, mivel elsősorban halakkal táplálkoznak. Hubbell fehér cápája érdes csipkézetet mutat fogain, mely átmenetet alkot a széles fogú makócápák és a modern fehér cápák között. „Egyesek talán rögtön úgy vélik, hogy ezzel a vita le is van zárva – mondja Ehret. – De nem ez a helyzet. Megkövesedett cápákkal igen nehéz dolgozni, mivel általában csak elszigetelt fogakat találunk, és minden paleontológus máshogyan értelmezheti a leleteket. Míg személy szerint úgy hiszem, erős bizonyítékunk van arra, hogy a fehér cápák a makócápákból fejlődtek ki, tudom, hogy néhányan tovább vizsgálják majd a kapcsolatot a Megalodon és a modern nagy fehér cápák között. Így működik a tudomány.” A kutatók folytatják a cápafosszíliák gyűjtését, többek között Marylandben és Észak-Karolinában, valamint panamai, chilei és perui területeken. Ehret úgy véli számos érdekes új fosszíliát találnak még, melyek révén kicsit jobban alátámaszthatják elméletüket.
