Már a sarki boltban is kaphatók a napelemek

Kalifornia környezettudatos lakói hamarosan már kiskereskedelmi forgalomban is vásárolhatnak napelemeket.

A napelemeket gyártó Akeena cég a Lowe’s lakberendezési- és barkácsáruház üzleteit látja el a kollektorokkal, abban a reményben, hogy így fellendül majd a forgalom.
A Los Gatos-i vállalat bízik abban, hogy Kalifornián kívül is fel tudja kelteni a lakosok érdeklődését, aminek eredményeként a hagyományos „nagyüzemi” installálás és gyártás mellett a kiskereskedelemben is sikereket érhet el.
Az Akeena napelemei december 21-én kerülnek a Lowe’s áruházak polcaira, egy-egy napelem ára 893 dollár (hozzávetőleg 163 ezer forint) lesz. Az általa termelt áram elegendő egy 106 centiméteres lapos képernyőjű televízió működtetéséhez.

Ajánlott tartalom

10 milliós állami támogatásra pályázhatnak a tanyán élők, akár napelemre is fordíthatják!

Az Agrárminisztérium 15 milliárd forintos pályázatot hirdetett a tanyák fejlesztésére, amely kiemelten támogatja a megújuló energiaforrások, például napelemes rendszerek alkalmazását, valamint a villamosenergia-, ivóvíz- és szennyvízellátás korszerűsítését.