Már az ivóvízellátást fenyegeti a szárazság Kaliforniában

Helyenként már az ivóvízellátást is veszélyezteti a Kaliforniát sújtó történelmi aszály – közölte vasárnapi számában a The New York Times.

A legnépesebb amerikai állam hatóságai szerint 17 agrártelepülésen 40 ezer ember ivóvízellátása kerül veszélybe, ha 60-120 napon belül nem lesz jelentősebb esőzés. A kaliforniai hatóságok bejelentették, hogy az érintettek köre várhatóan tovább bővül majd, miután az államnak a városi vízműveket ellátó szolgáltatója, a 25 millió ügyfelet kiszolgáló State Water Project közölte, hogy nem állnak rendelkezésére megfelelő készletek a települések ellátásához. Ilyesmire még nem volt példa az állami vízszolgáltató fennállásának 54 éves történelmében.

B. Lynn Ingram, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora szerint az államot ötszáz év óta nem látott súlyosságú szárazság fenyegeti. Jerry Brown, Kalifornia kormányzója a szárazság miatt szükségállapotot hirdetett.

Az aszály várhatóan a városokban is ki fogja kényszeríteni vízkorlátozások elrendelését. A lakosságot és a vállalkozásokat eddig csak megkérték arra, hogy 20 százalékkal kevesebb vizet fogyasszanak. A mezőgazdaság számára az állami illetékesek már elkezdték elzárni a csapot, s a hónap végén akár teljesen leállhat a kaliforniai agrárszektor központi vízellátása.

A harmadik éve tartó aszály gazdálkodási stratégiájuk megváltoztatására kényszerítette a régió farmereit. Nevadában gyakorlatilag felhagytak a haszonnövények ültetésével, Új-Mexikóban és Észak-Kaliforniában pedig a legeltetésről kénytelenek lemondani a legelők kiszáradása miatt.

Tom Vilsak amerikai mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy az irányítása alatt álló tárca mindeddig nem tudott elegendő támogatást nyújtani a bajba jutott farmereknek, mert az agrártörvény jóváhagyása elakadt a kongresszusban. Vilsak arra figyelmeztetett, hogy a szárazság az Egyesült Államok nyugati államaiban kiterjedt területeken okoz problémát.

Kaliforniában, Amerika legjelentősebb agrárállamában munkanélküliség fenyeget a mezőgazdaságban, és a pénzügyi válság óta először várhatóan ismét tömegesen fognak élelmiszersegélyt osztani.

Kalifornia nagy részén a lazacállomány és az erdők védelmére hivatkozva, betiltották a horgászatot és a kempingezést. A Sierra Nevada hegység hótakarója – amely a száraz hónapokban a vízellátás fő forrása az állam területének nagy részén – a decemberi és a januári csapadékhiány miatt jelenleg mindössze 12 százaléka a megszokottnak.

A lap szerint csütörtök este Nyugat-Hollywoodban a mozikból kitóduló nézők tapssal köszöntötték a rájuk hulló záport, amely azonban távolról sem volt elegendő ahhoz, hogy enyhítsen a szárazságon. A Los Angeles-i medencében a szmog elérte az egészségre ártalmas koncentrációt.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.