Már az útra folyik ki az illegális szemét egy magyar falu határában

Már 100 köbméternyi szemetet halmoztak fel egy volt lőtér mellett kialakított illegális szemétlerakóban, a Bács-Kiskun megyei Felsőszentiván határában.

Az RTL Klub híradója arról számolt be, hogy már akkora a szeméthalom, hogy az útra folyik ki. A szokásos régi játékok, használhatatlan bútorok mellett valaki egy döglött bárányt is a szemétkupacon hagyott. A szeméthegyről a Hulladékvadász.hu oldal számolt be először. Az oldal szerint a volt lőtéren álló elhagyatott ház körül éppenhogy csak radioaktív hulladék nincs. A helyiek szerint nem ők szemetelnek, sőt az önkormányzat minden évben megpróbálja felszámolni az illegális szemétlerakót, és az évben felgyűlt szemetet elszállítják. Tehát a 100 köbméternyi szemetet nemrég hozták ide, a szemetelőket pedig nem tudják megfogni. A kormány tervei szerint a jövőben bűncselekménynek számíthat majd az illegális hulladékkihelyezés, írta az index.hu.

fotó: hulladedvadasz.hu

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.