A tengerpartok után most már a tavak felett süvítő szél kiaknázása is felmerült: a világ első édesvízi szélerőműparkját az észak-amerikai Erie-tóra tervezik.

Már édesvízbe is terveznek szélerőműparkot

A tengerpartok után most már a tavak felett süvítő szél kiaknázása is felmerült: a világ első édesvízi szélerőműparkját az észak-amerikai Erie-tóra tervezik.

Az amerikai General Electric (GE) közlése szerint a parkot Cleveland partjától tíz kilométerre építenék meg. A Lake Erie Energy Development (LEED) közhasznú társasággal karöltve 2012-ig öt, összesen húsz megawatt teljesítményre képes szélkereket állítanak fel a tóban – közölte a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (http://derstandard.at). 2020-ig a szélerőműpark teljesítményét ezer megawattra kívánják növelni.
A kezdeti beruházások összege 80 és 100 millió dollár (18 és 22,5 milliárd forint) közé esik a LEED egyik szóvivője szerint.

Ohio állam a vízi szélerőműprojektet adókedvezménnyel támogatja. Az Erie-tó a Nagy-tavak legsekélyebbike, így előnyös terep a szélkerekek felállítására. Már New York állam és Kanada is vizsgálja vizeinek alkalmasságát szélerőműparkok létrehozása szempontjából.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.