Már kétezernél több elektromos járművet vásárolnának támogatással a vállalatok

A vállalkozások február 5-e óta kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az MTI-nek küldött közleményben ismertették, hogy mostanáig 1658 cég igényelt támogatást 2047 járműre, közel 8 milliárd forint értékben. A zöldenergia hasznosítást ösztönző kiírásra jövő tavaszig várják a pályázatokat. A 30 milliárd forintos keretösszegű program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat – részletezték a közleményben. A támogatási kérelmek 2025. március végéig nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető kitöltő felület használatával. Az eddigi adatok szerint a legnépszerűbb járműkategória a személyautóké, amelyekből 1549 megvásárlását tervezik a pályázók. Kisteherautókból e mennyiség harmadára, busz és 3,5 tonna feletti tehergépkocsi iránt pedig néhány darab erejéig mutatkozott eddig érdeklődés – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Kifejtették, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, azon belül túlnyomórészt a közúti forgalom felel. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A kormányzati támogatásoknak is köszönhetően e téren látványos eredményeket sikerült elérni az elmúlt időszakban. 2020 elejéhez képest ötször több, mintegy 88 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik Magyarországon. A tisztán elektromos gépkocsik száma februárban meghaladhatja az ötvenezret. Hangsúlyozták, a jövő a zöldenergiáé. Az elektromos járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A kapcsolódó munkahelyteremtő iparfejlesztések nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedés helyreállításához, a versenyképesség megerősítéséhez. Az Energiaügyi Minisztérium az e-mobilitás további terjedésének előmozdítása érdekében a hazai töltőinfrastruktúra bővítését támogató felhíváson is dolgozik – közölte a szaktárca.

Ajánlott tartalom

EM: szeptemberben a tisztán elektromos személyautók darabszáma is meghaladta a hatvanezret

Szeptemberben a leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos személyautók darabszáma meghaladta a hatvanezret - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).