Már tervezik az elektromos meghajtású Daciát

Elektromos meghajtású Daciák gyártását tervezi a Renault Románia – jelentette be a hét végén a cég kereskedelmi igazgatója.

Hakim Boutehra közlése szerint már jó ideje készülnek megtenni ezt a lépést, összhangban az autóipari trendekkel. „A legfontosabb azonban az, hogy a Dacia továbbra is hozzáférhető árú autó maradhasson” – mondta az igazgató.
Az elektromos és hibrid meghajtású járművek eladásai megháromszorozódtak az idei év első három hónapjában 2016 azonos időszakához képest, összesen 548 darab talált vevőre. Ezzel párhuzamosan a hazai benzinkutakat is elkezdték az elektromos töltőállomások felszerelését. A Digi24 elmékeztet, hogy az elmúlt három évben összesen 2000 elektromos és hibrid autót írattak forgalomba Romániában, több mint 50 százalékukat a múlt évben, arányuk azonban még mindig nem éri el a forgalomban lévő járművek 1 százalékát. Mint ismert, a roncsautó plusz program keretében 11 500 eurós támogatást biztosít az állam elektromos gépkocsi megvásárlására, írja a maszol.ro. 

Ajánlott tartalom

Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben

Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben – jelentette ki Mészáros Virág, a HUMDA Zrt. vezérigazgatója kedden.