Még az idén elkészül a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia

Az épületek energiahatékonysági korszerűsítésében mérföldkő lesz a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia, amely még 2013-ban elkészül – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

A stratégia a Belügyminisztérium által készített költségoptimalizálási programon túl több mint 23 ezer épület épületenergetikai adatai, továbbá számos mérnök és közgazdász munkája alapján jön létre. A munka nagyságát jelzi, hogy a 2012-ben indult tervezés várhatóan az őszig készül el, és megfelelő szakmai alapot teremt egy átgondolt, megalapozott és fenntartható épület-felújítási program indításához – áll a kommünikében. A közlemény idézi Horváth Attila Imre zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárt, aki hangsúlyozta: az épületek energiahatékonysági korszerűsítését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium prioritásként kezeli. A kormányzat ezen belül is kiemelt fontosságúnak tartja a panellakásokban élők energiahatékonysági törekvéseinek a támogatását.  Ezért a tárca tavaly év végén új lendületet adott a panelprogramnak, a szükséges források átcsoportosításának megkezdésével. Az NFM minden évben számos épületenergetikai támogatási programot hirdet meg és folyamatosan vizsgálja új konstrukciók kiírásának lehetőségeit – hangsúlyozza a közlemény.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.