Előbb az infrastruktúrának kell kiépülnie ahhoz, hogy nagymértékű váltás következhessen be a teherfuvarozásnál használt üzemanyagok arányában. A következő öt év alatt mindössze 2,5 százalékra fog emelkedni a földgáz aránya az USA-ban, ezután viszont jelentősebb növekedés várható.

Még nem jött el a gázos kocsik aranykora, de közeledik

Előbb az infrastruktúrának kell kiépülnie ahhoz, hogy nagymértékű váltás következhessen be a teherfuvarozásnál használt üzemanyagok arányában. A következő öt év alatt mindössze 2,5 százalékra fog emelkedni a földgáz aránya az USA-ban, ezután viszont jelentősebb növekedés várható.

Öt év múlva a közúti áruszállításhoz használt összes üzemanyag 2,5 százalékát teheti ki a földgáz, ez a 2010-es arányhoz képest 1,1 százalékos növekedést jelent, áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legutóbbi jelentésében. A szállítóvállalatok olcsóbb és tisztább üzemanyagokat keresnek világszerte, mindinkább lecserélendő a kőolajszármazékokat, írja az energiainfo.hu.

A földgáz, mint haszongépjárművek üzemanyaga a következő években egyelőre nem hódít túl nagy teret, de az ehhez szükséges fejlesztések igen nagy lendülettel haladhatnak. „Míg az infrastruktúra fejlesztése végeredményben kikövezheti az utat a kőolaj helyettesítőjének, a földgáznak a szállítmányozási szektorban, igazán jelentős üzemanyagváltás nem várható az előre jelzett időszakon belül”, áll az IEA jelentésében.

Jelenleg az Egyesült Államokban a járművek üzemanyagaként használható, sűrített vagy cseppfolyósított (LNG) földgáz a kőolaj alapúaknak csak nagyjából negyedébe kerül, köszönhetően a nem-konvencionális gáztermelés csúcsrajáratásának.

Európában is hasonló fejlődés következhet be, az LNG egyre versenyképesebb a kis mennyiséget felhasználó fogyasztók körében. A Gazprom szerint mivel térségünkben egyre csökken a termelés, miközben növekszik a tengeri és közúti teherszállításban is a földgázra való igény, Oroszország kiváló kiszolgáló lehetne. „Az EU károsanyag-kibocsátási ütemterve a kisméretű LNG-piac fejlődését vonja maga után. Visszafogott becslések szerint is elérheti a 43 milliárd köbmétert évente a felhasználása 2030-ig”, mondta nemrégiben egy tallinni konferencián Timo Vehrs, a Gazprom Germania üzleti fejlesztési igazgatója.

A szektor kiteljesedéséhez európai szintű párbeszédre lenne szükség, hiszen kulcsfontosságú az LNG-re vonatkozó szabályozásokat és irányelveket kidolgozni az EU-ban. Ezek egy része már az alkalmazás szakaszában van – úgy, mint az árversenyre, a járművekre és hajókra, valamint a tárolásra és az elosztásra vonatkozóak – de további gyors lépésekre is szükség lenne Vehsr szerint.

Ajánlott tartalom

NGM: fókuszban a magyar járműipari beszállítók, szintet lépett a magyar-kínai elektromos járműipari együttműködés

A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal - tájékoztatta az MTI-t a tárca szerdán.