Még olcsóbb a világ legolcsóbb autója

A Tata Nano olyan, mint Buga Jóska, vagyis nem szép, de gavallér. Főleg úgy, hogy az indiai gyártó gázzal szerelve is kínálja, ami az üzemeltetést még olcsóbbá teszi, mint benzinnel.

2008-ban a Tata Nano igazi csodaként robbant a világba, legalábbis olyan tekintetben, hogy autós a kinézete, van négy ajtaja, és mellé a világ legolcsóbb autójaként mutatkozott be, bár ennek ellenére nem tett szert világuralomra, írja a technet.hu. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy egyszer-kétszer kigyulladt, ráadásul alapvető minőségi kifogások is voltak vele szemben, márpedig úgy elég nehéz járművet eladni, hogy rendre szétesnek az utcán keringő modellek. Ugyanakkor mint egyéb autómárkák esetében, úgy a Tata is él a modellfrissítés lehetőségével, bár nem viszik túlzásba, mint ahogyan például a Suzuki sem tette ezt a Swift esetében.

Egy-két apróság mellett a legnagyobb újdonság, hogy immár CNG-vel is forgalomba kerülnek a kisautók, így a 627 köbcentis motor a 37 lóerős benzines üzem mellett 33-mal szolgál gázos közlekedésben. Az egyéb frissítések átformált lökhárítót, megújult középkonzolt kettős kesztyűtartót, színre fújt apróságokat kulcs nélküli bejutást és négy hangszórós AmphiStream rádiót jelentenek.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.