Megéri Kanadában napelemet telepíteni?

Bár Kanada 2020-as eredményei elmaradnak Kínától, akkor is figyelemreméltó az a beépített napelemes kapacitás, amit végrehajtott.

Az ország esetében a többségnek a havas, fagyos és borús időjárás juthat eszébe, mely nem igazán optimális a napenergia hasznosítására, mégis olyan volumenű napelemes beruházásokat hajtanak végre, amire érdemes odafigyelni. Kanada összesen 70 MW-nyi új napelemes kapacitást hozott létre tavaly, ezzel pedig december végére az ország összesített szolár kapacitása meghaladta a 3 GW-os szintet a Kanadai Megújuló Energia Szövetség (Canadian Renewable Energy Association, CanREA) statisztikái szerint. Azt meg kell jegyezni, hogy a már így is igen szép eredmény ellenére Kanada még a kezdeti fázisban van a szolár piacon például déli szomszédjához, az USA-hoz képest. Az országban jelenleg is nagyarányban hasznosít megújuló energiaforrásokat, melyek közül a vízenergiáé a domináns szerep. A CanREA közlése szerint a szél- és a napenergia is stabil pozícióban zárta a 2020-as évet, és bizakodóan állnak a 2021-ben kitűzött célok felé, írta a pv-magazine.com. 

A koronavírus globális szinten is megnehezítette a beruházásokat, így Kanadában is. Ennek ellenére tavaly elérte az országban 13,58 GW-os szélerőmű kapacitást is a 3 GW-nyi napelemes teljesítmény mellett. Ezen eredmények eléréséhez a 2020-ban telepített 70 MW-nyi fotovoltaikus és a 166 MW szélerőmű kapacitás járult hozzá. A beépített napelemes rendszerek által megtermelt energiának köszönhetően a Prince Edward-sziget energiaigényének 40%-át, Új-Skóciának pedig 18%-át tudják már biztosítani. A többi kanadai tartományban is egyre dinamikusabban nő a napenergia hasznosításának részaránya, ami jelenleg átlagosan 10% körül mozog.

MIK A TERVEK A JÖVŐRE?

A CanREA azt is kijelentette, hogy a szél- és a napenergia nagyobb mértékben járult hozzá az országban telepített erőművek által biztosított energia előállításához, mint bármely más technológia az utóbbi évtized során. A növekedés pedig a napelemes iparágban is tapasztalható költségcsökkentéseknek köszönhető. 

A CanREA az energiatárolási rendszerek kiépítésén is folyamatosan dolgozik. Kanada jelenleg összesen több mint 130 MW/250 MWh tárolókapacitással bír. Mivel az ország további jelentős megújuló kapacitások megépítését tervezi (240 MW napelemes és 745 MW szélerőmű), ezért számottevő növekedésre lehet számítani az energiatárolók esetében is. Összességében nagyjából 2 GW alternatív energiatermelési technológia kiépítése van tervben 2021-ben. A CanREA azt is kiemelte, hogy lakossági körökben is egyre nő az érdeklődés a napenergia iránt, és szépen gyarapszik a háztartási méretű napelemes rendszerek száma is.

Ajánlott tartalom

Az alumínium tolóajtókat egyre többen keresik – nem véletlenül!

Az alumínium szerkezetek szerepe a fenntartható építkezésben egyre hangsúlyosabbá válik. A modern építőiparban az energiahatékonyság és a környezetvédelem kulcsfontosságú tényezők, amelyek napjainkban konkrétan meghatározhatják a vállalkozások versenyképességét és hosszú távú helytállóságát. Az alumínium nyílászárók olyan innovatív megoldások, amelyek nemcsak esztétikusak és funkcionálisak, hanem pusztán a beépíttetésükön keresztül hozzájárulhatnak az épületek energiahatékonyságának javításához is.