Megéri közösségi naperőműbe fektetni

Úttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését a napokban Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel. Lemaradásunk csak nő a sógorokhoz képest.

A részesedés formája, hogy a létesítmény napelem-paneljeit Villach, illetve Ebendorf polgárai vásárolták és adták a szolgáltatónak, amelyik cserében nekik – mintegy 200 háztartásnak – áramot, és az értékesített áramért pénzt biztosít. Nem keveset: a két közösséget kiszolgáló naperőmű-egységet egy nagy villachi bútorkereskedelmi cég épületének tetején helyezték el, a berendezés Villach lakosainak 130 ezer kWh, Ebendorf lakosainak 500 ezer kWh áramot állít elő egy év alatt. A szolgáltató a közeli Veldenben működik, a napelemes rendszert ugyancsak osztrák, a klagenfurti PVI vállalat építette és a Kioto nevű osztrák cég adta a napelemeket.

A tudósítás aláhúzza, hogy az osztrák állam is kivette a részét a karintiai beruházás sikeréből, ugyanis a kedvező áramvásárlási tarifát ő garantálta a befektetőknek, évi 3,6 százalékos megtérülést biztosítva 13 éven keresztül. A polgárok beszállási költsége panelenként 600 euró volt, aki tehát mondjuk 30 ilyen panelbe fektetett, annak kezdeti befektetésként 18 ezer eurós összeget kellett áldoznia. A tőkerészes a tőkét részben az eladott áram értékével nyeri vissza fokozatosan.

A részvényesi rendszerhez hasonló konstrukció, illetve az, hogy a napenergia-rendszer tulajdonosa nem a saját ingatlanán üzemelteti a szolár berendezést, lehetővé teszi, hogy bárki akár el is adhassa részesedését.

A wirtschaftsblatt.at osztrák gazdasági portál szerint az (polgárok részére) egyesített hasonló fotovoltaikus energiatermelő rendszerekben nagy lehetőségek vannak, feltéve, ha a közösségek az ilyen energiatermelő „közös” létesítményeknek megfelelő ingatlani területet(felületet) találnak – írta a tisztajovo.hu.

Jön az 5. bécsi közösségi naperőmű

A pályaudvarnak is helyet adó Wien Mitte épületegyüttes tetején építik meg az osztrák főváros következő közösségi naperőművét. A városlakók anyagi hozzájárulásával megvalósuló erőmű ősszel kezdi meg működését és 160 háztartást lát majd el zöld energiával.

Töretlen sikernek örvendenek a közösségi naperőművek Bécsben, amelyek részvényeit tavaly 26 óra alatt kapkodták el, idén pedig csak várólistáról lehet hozzájuk jutni. Bécsben egyelőre négy ilyen erőmű működik – Donaustadtban, Floridsdorfban, Liesingben és Simmeringben – és 800 háztartást látnak el ökoárammal. A következő erőmű a pályaudvar, metrómegálló, bevásárlóközpont és irodaházként is funkcionáló Wien Mitte épületegyüttes tetején kap helyet és ősztől 160 környékbeli háztartást lát majd el zöld energiával. A 9.000 négyzetméternyi tetőfelületen összesen 1.800 FV-panelt helyeznek el, amelyek teljesítménye 450 kWp, írja az utajovobe.eu.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.