Megérkezett az első gólya

Hétfő reggelre Tüskevárra érkezett meg az első gólya. Megérkezett hétfő reggelre az első gólya az országba, ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe – tájékoztatta Molnár Levente polgármester az MTI-t hétfőn.

Legalább tíz éve mindig februárban, még tél idején tér vissza a Kossuth utca 9. előtti villanyoszlopon található fészkébe a gólya – tette hozzá. A feltehetően hím madár nagyon jól tűri az emberek közelségét. Élelmet a behavazott földeken még nehezen talál, de éhen halni nem fog, mert a helybeliek etetik – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a gólya tavaly áttelelt Tüskeváron. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint az elmúlt években egyre gyakrabban találkoztak áttelelő fehér gólyákkal Magyarországon. A fokozottan védett fehér gólyából – természetvédelmi értéke 100 ezer forintra tehető – Magyarországon mintegy ötezer pár lehet. A gólyák legjellemzőbben emberi környezetben fészkelnek. Valaha magas fákra, később kéményekre, itt-ott templomtoronyra, ma javarészt oszlopokra építik fészküket, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választják meg. A nedves réteken, tarlókon keresgélnek nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztják az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat is.

-

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.