Megérkezett az első gólya

Megérkezett idén az első gólya az országba, ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe – tájékoztatta ifj. Vasuta Gábor amatőr madármegfigyelő, természetfotós kedden az MTI-t.

A madarat hétfőn látták először a Somló-hegy lábánál fekvő falu felett körözni, illetve egy belvizes területen táplálkozni.
Ez az a csúcstartó gólya, amely az elmúlt években mindig először érkezett vissza hazánkba. A tapasztaltok szerint párja is igen hamar visszatér Magyarországra  – mondta ifj. Vasuta Gábor.

Tavaly, amikor enyhébb volt a tél, már február közepén visszatért, a Magyar Madártani Egyesült (MME) akkori feljegyzése szerint február 13-án érkezett meg az Ajkától 30 kilométerre fekvő Tüskeváron lévő fészkére.
A szakemberek nem tudják, hogy a gólyapár merre telelhet, mivel nincs rajtuk jeladó, amellyel útjuk nyomon követhető lehetne.

A fokozottan védett fehér gólyából – természetvédelmi értéke százezer forintra tehető – Magyarországon mintegy ötezer pár lehet. A fehér gólyák általában március végén, április első napjaiban térnek vissza tömegesen Afrikából közép-európai fészkelőhelyeikre. Fészkeiket általában házak kéményeire vagy villanyoszlopok tetejére rakják.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.