Forrás: VG

Megkapták a versenyhatósági engedélyeket az Alteo többségi tulajdonrészét megvásárlók

A szerb versenyhatóság is kiadta engedélyét, így valamennyi meghatározott versenyhatósági engedélyt megkapott a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A tájékoztatásban felidézték, hogy a Mol RES Investments Zrt., mint kijelölt ajánlattevő kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett az Alteo által kibocsátott valamennyi, egyenként 12,5 forint névértékű törzsrészvényre; a kötelező nyilvános vételi ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 3-án hozott határozatával jóváhagyta. A Mol tavaly decemberben közölte, hogy a kizárólagos tulajdonában álló Mol RES Investments Zrt. (korábbi nevén CEGE Zrt.) szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írt alá a Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal; a felek célja, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteo Nyrt. felett.

Az Alteo Nyrt. igazgatósága februárban arról tájékoztatott, hogy nem javasolja a részvényeseknek a vállalat részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlat elfogadását. Az indoklás szerint a törzsrészvényenkénti 3040 forintos ajánlati ár a törvényi rendelkezésekkel összhangban áll, és meghaladja az ajánlat benyújtását megelőző 180, illetve 360 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárát, valamint az egy részvényre jutó saját tőke értékét is. Ugyanakkor a független szakértői értékelés a részvények értékét az ajánlati árnál magasabbra, 3920 forintra becsülte – jelezték. Az ajánlat elfogadásáról február 10. és március 13. között nyilatkozhattak a részvényesek. Az Alteo Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 2960 forinton zárt pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3440, a legalacsonyabb 2030 forint volt.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.