Megnyílt a Renexpo 8. nemzetközi energetikai szakkiállítás

Megnyílt a Renexpo 8. nemzetközi energetikai szakkiállítás szerdán Budapesten.

A kormány az Európai Bizottság elé terjesztette a lakások energetikai felújításának támogatására kidolgozott programot, a részleteket majd az elfogadás után kell kidolgozni – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.

A panelprogram keretében eddig 50 milliárd forint kifizetett támogatással 220 ezer lakás újult meg, és döntés született a 320 ezres lakásszám eléréséről. Az Új Széchenyi Terv keretében 2011-ben 40,5 milliárd, 2012-ben és 2013-ban pedig összesen 105 milliárd forint pályázati pénz állt rendelkezésre a megújuló energia felhasználásának és az energiahatékonyság növelésének támogatására – közölte Hizó Ferenc.

A megújuló energia részarányának 14,65 százalékra kell növekednie Magyarországon 2020-ra, a legutolsó ismert adat a 2012-es, amely 9,6 százalék volt. Az üvegházhatású gázok kibocsátása 2005-től a múlt év végéig 16 százalékkal csökkent a vállalt 10 százalék helyett.

Az épületenergetikai stratégia azért nem végleges még, mivel azon át kell vezetni az utolsó népszámlálás adatait, valamint azt a múlt heti belügyminiszteri rendeletet is, amely meghatározza az épületek energetikai jellemzőit, amelyeket a középületeknél 2019-től, a lakásoknál pedig 2021-től kell alkalmazni.

A lakásfelújítások támogatásáról annyit mondott Hizó Ferenc, hogy az Európai Bizottságnak elküldött tervezetben szerepel a nyílászárók cseréje, a falak és födémek hőszigetelése, a gépészet megújítása, de az okos mérők felszerelése is. A finanszírozás kidolgozása az uniós elfogadást követi, de várható, hogy a közösségi pénz mellett kedvezményes kamatozású hiteleket is kaphatnak a lakásaikat felújítók.

Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke arról beszélt a megnyitón, hogy a hivatal pályázatot hirdetett a kis innovatív cégek részére, és a felkarolható hét pályázó megjelenhetett a kiállításon.

Van közöttük olyan informatikai társaság, amely az épületek energetikai hatékonyságához járul hozzá, olyan amely pince-hőmérsékletű burokkal veszi körbe a házat, és olyan is, amely a tehenészeti telep hulladékából állít elő biogázt.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.

Nincs hozzászólás

  1. Az aktív hőszigetelés várja az érdeklődőket a Nemzeti Innovációs Hivatal standján!