Megoldás a magas villanyszámlára: napelemes pályázat

November 28-án indul a napelemes pályázat második fordulója.

0 forintos rezsiszámla, napelemes rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán. Kiemelte, az energiaválságra tekintettel a kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, ezzel is erősítve a rezsicsökkentés eredményeit. A felhívás első üteme óriási érdeklődés mellett zajlott, és rekord mennyiségű, több mint 43 ezer pályázat érkezett.

Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza – írta Steiner Attila. A második ütemmel kapcsolatban további információ a www.napelem.palyazat.gov.hu weboldalon érhető el – közölte az államtitkár.

Ajánlott tartalom

Energiatárolás a gyakorlatban: így használható ki igazán a napenergia

A napenergia ma már nem csupán a termelésről szól, hanem arról is, hogyan tudjuk a megtermelt energiát a lehető leghatékonyabban felhasználni. A modern napelemes rendszerek nemcsak a hálózatra termelnek, hanem képesek az energiát eltárolni és később, a legjobb időpontban felhasználni. Ez a technológiai váltás hozza el az energiafüggetlenség új korszakát – ahol a cél nem a minél nagyobb teljesítmény, hanem a tudatos energiagazdálkodás.