Megsérült a fukusimai atomerőmű 3-as blokkjának védőépülete

Valószínűleg megrongálódott a fukusimai atomerőmű 3-as reaktorának hermetikus védőépülete, közölte szerdán a japán kormány szóvivője.

Edano Jukio elmondta, “a legvalószínűbb forgatókönyv”, hogy radioaktív gőz szivárgott ki a reaktor belsejéből, jelentette a Kyodo. Az épületben szerda hajnalban eddig ismeretlen eredetű tűz ütött ki. A tv-felvételeken látni lehetett, hogy sűrű fehér füstoszlop emelkedik az égbolt felé az északkelet-japáni Fukusima-1 atomerőmű 3-as reaktorblokkjából. A fukusimai létesítményben eddig négy robbanás történt és kétszer ütött ki tűz. Egyelőre nem tervezik újabb lakóövezetek kiürítését. Az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből már kiköltöztették az ott élőket. Az erőműtől legfeljebb 30 kilométeres távolságban lakókat felszólították, hogy maradjanak otthon, és tartsák csukva az ajtókat és az ablakokat.

Megugrott a sugárzás, kiürítették az erőművet
Evakuálták az eddig a Fukusima erőműben maradt munkásokat, mert megugrott a sugárzás szintje, jelentette be Jukio Edano, a japán kormány szóvivője. Azt nem mondta meg, hogy milyen erős jelenleg a sugárzás az erőműben. Ha mind az ötven munkás elhagyta az épületeket, akkor egyelőre senki sem hűti tengervízzel a reaktorokat és a használt fűtőelemekkel teli medencéket.

Ajánlott tartalom

Gaemi tájfun: a legmagasabb riasztás van érvényben Kínában

A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.