Megszavazta a szegedi közgyűlés a biomassza-terveket

Az április 12-i közgyűlés után a pénteki rendkívüli közgyűlésen is megszavazták a szegedi képviselők a biomassza-erőműről szóló előterjesztést, így Botka László polgármesternek ezúttal már alá kell írnia a döntést.

A név szerinti szavazáson 15-en szavaztak igennel és 14-en nemmel. Ez azt jelenti, hogy indulhat a tervezés és az előkészítés, de magáról az építésről még külön döntés lesz – írják szegedi online lapok. A szavazás előtt hosszú és személyeskedésektől sem mentes vita volt a közgyűlésben. A jobboldali képviselők a beszámolók szerint viszonylag kevésszer szólaltak fel, a baloldalról viszont össztűz alá vették az erőműről szóló terveket.

Az előterjesztő Bohács Zsolt, a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője a vitában azt mondta: az elfogadott határozatok csupán a lehetőséget teremtik meg a fejlesztéshez. Ha sikerül a hosszú évek óta első szegedi termelő beruházást megvalósítani, az rezsicsökkentést eredményez és munkahelyeket teremt. A fideszes politikus korábban arról beszélt, hogy a négymilliárd forintos beruházás költségeinek felét uniós támogatásból fedeznék, és a fejlesztés az adófizetőknek szerintük egyetlen fillérjükbe sem kerülne, hiszen azt a helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége valósítaná meg, saját kockázatára.

Botka László (MSZP) polgármester, aki korábban megtagadta az előterjesztések aláírását, közölte: a kapcsolódó határozatok súlyosan törvénysértőek, például azért, mert az építési szabályzat sem teszi lehetővé az erőmű kialakítását a tervezett helyszínen, és semmilyen garanciát nem adnak arra, hogy valóban a költségek csökkenését eredményezik a fogyasztóknál.

A politikus azt javasolta: az önkormányzat a Szegedi Tudományegyetemhez hasonlóan írjon ki nyílt közbeszerzési eljárást, és így válassza ki a legkedvezőbb lehetőséget a távhőrendszer fejlesztésére.

Szentistványi István, az LMP önkormányzati képviselője bejelentette: pártja népi kezdeményezést indít a – szavai szerint a lakosság által is elutasított – beruházás megakadályozásáért. Botka László bejelentette, csatlakozik a kezdeményezéshez.
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Napelem: drasztikus költségcsökkenés az energiatárolók piacán

Az akkumulátoros energiatárolók ára egy év alatt 40%-kal esett vissza, és az Alteo várakozásai szerint a költségek további csökkenése várható, ami átalakíthatja a piacot.