Megújul az ország legmagasabban fekvő tava

Veszélyessé váltak a Sástó fölött átívelő hidak, ezért le kellett őket zárni. Az ország legmagasabban fekvő tavának rendbetételére pályázaton nyert pénzt Gyöngyös Önkormányzata.

Balesetveszélyessé váltak a Sástó fölött átívelő hidak, a korlátok kitörtek, ezért még két évvel ezelőtt lezárták őket. Gyöngyös Önkormányzata felújításra pályázott, mondta el Réthy Béla alpolgármester. Mocsarasodási folyamat indult el, és a tavat átívelő hidak állapota is kritikussá vált. Felújítás nélkül a nagyközönség számára nem lehet biztonságosan rendelkezésre bocsátani, tette hozzá Réthy Béla. Az alpolgármester elmondta: a meder kotrását, iszaptalanítását, a mederfal megerősítését, a nádeltávolítást kell a felújítás során elvégezni. Kitisztítják a tavat és környékét, körülötte sétaösvényt alakítanak ki, újjáépítik a lezárt hidakat, a mellette lévő kempingben pedig látogatóközpontot és kilátót építenek majd, tette hozzá Szemes Paula, az önkormányzat környezetvédelmi főelőadója. Az élővilágot és a növényvilágot bemutató tanösvényt szeretnének kialakítani a tó körül, amely a Farkaskúti-forrásig vezetne fel. A felújításra 300 millió forintot nyert az önkormányzat az Új Széchenyi-terv Észak-Magyarországi Operatív Programjától.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.

Nincs hozzászólás

  1. A tó mellett van egy 50 méter magas kilátó.
    A Kempingben miért kell még egy?

    Jó hogy rendbe teszik a tavat, a hidak már veszélyesek voltak sok éve.
    Illetve a felfordult hal se volt ritkaság.